Infostart.hu
eur:
386.41
usd:
332.03
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Lendvai: az országnak lenne katasztrófa, ha a Jobbik megelőzné az MSZP-t

Lendvai Ildikó őszintén reméli, hogy nem igazolódnak be azok a közvélemény-kutatások, amelyek szerint lesznek olyan körzetek, ahol a Jobbik megelőzi majd az MSZP-t. Az MSZP elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában pénteken azt mondta: ha ez így történne, az nem a szocialista párt kudarca volna, hanem az ország számára jelentene katasztrófát. Megismételte: ha lesznek ilyen helyek, ott sem lépnek vissza a Fidesz javára.

Arra a kérdésre, magukra veszik-e annak az ódiumát, hogy jobbikos politikus egyéniben is bejuthat a parlamentbe, azt válaszolta: nem veszik magukra annak az ódiumát, hogy egyetlenegy helyet is odaadtak harc nélkül olyan erőknek, akik közt annyi a különbség, hogy "az egyik hangosabban és durvábban listázza és különbözteti meg az országot, a másik meg titokban teszi, aztán a végén lebukik".

A pártelnök a Kubatov Gáborról nyilvánosságra került hangfelvételekkel kapcsolatban hangsúlyozta: egyetlen fideszes politikus sem cáfolta, hogy ezeken a Fidesz pártigazgatója beszél. Ahogyan azt sem, hogy Szili Katalin nevében választási csalást követtek el Pécsett - közölte.

A Magyar Nemzet Online-ra csütörtök este az MSZP adatbázisáról felkerült videofelvételt komikusnak nevezte és azt kérdezte: "mi fog még kifőni Kubatov Gábor boszorkánykonyhájában?".

Véleménye szerint a Fidesz pártigazgatójának pechje van, hiszen éppen aznap tették fel az "ismeretlen szocialistával" készült felvételt az internetre, amikor kiderült, hogy Kubatov Gáborék módszere az, hogy mások helyett választási csalást követnek el, majd feljelentik.

Lendvai Ildikó nem tart attól, hogy a választások után széttöredezik a pártegység. Szavai szerint nem könnyű egy olyan pártban lenni, amely nyolc év kormányzati terhét viseli, és amely bukdácsolt illetve támogatókat veszített, de a választási felkészülés során mindenki megértette, hogy nagy a tét és ezért mindegyikük "együtt húzott".

Hozzátette: a szocialisták együtt maradnak és képviselik azt - kormányon vagy ellenzékben -, amit fontosnak tartanak az ország érdekében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×