Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
309.13
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó

Hol politizáltak eddig a Jobbik és az LMP jelöltjei?

Az LMP egyéni képviselőjelöltjeinek több mint kilencven százaléka újonc, a Jobbik indulóinak közel ötöde azonban már négy éve is megmérettette magát a parlamenti választáson - derül ki a Republikon Intézet elemzéséből, amely a két parlamenten kívüli protesztpárt politikusainak életútját vizsgálta. A kutatás szerint a magukat új erőként hirdető pártok közül a Jobbiknak 55, az LMP-nek pedig 11 egyéni jelöltje politizált korábban másik pártban.

Két újonc párt is országos listát állíthat az április parlamenti választáson. A Republikon Intézet kutatásából kiderül, hogy a Jobbik jelöltjeinek kétharmada tekinthető újoncnak, de 55 olyan jelöltjük van, akik már korábban vállaltak politikai szerepet, elsősorban a MIÉP színeiben.

Az intézet stratégiai igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a Jobbikhoz képest a Lehet Más a Politika sokkal civilebb párt, hiszen sok olyan jelöltje van, akik nem rendelkeznek politikai tapasztalattal és nincs pártpolitikai múltjuk.

Tóth Csaba hozzátette: a 176 LMP-s jelöltből valamivel több mint 10 kötődik valamelyik párthoz: van, aki a Fideszhez, de van köztük egykori szocialista politikus is. Volt szabad demokrata viszont nincs.

A kutató ezért úgy véli, az LMP hitelesen állítja azt, hogy olyan típusú embereket ültetne be a parlamentbe, akik korábban nem politizáltak.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

Bendarzsevszkij Anton: a katonai sikerek az ukrán társadalom motivációját is növelik

A kudarcok miatt az ukrán társadalomban az elmúlt években nagyon hiányzott az a pozitív kommunikáció, ami növeli a motivációt, az utóbbi hetekben azonban a támadó jellegű, sikeres ukrán hadműveletek nagy változást eredményeztek az ukrán lakosságon belül is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új – a mások mellett a vármegye elnevezést is megszüntető – Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak majd kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×