Infostart.hu
eur:
355.68
usd:
312.44
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Bárándy: Nem tesz jót Balogh Zsolt nyilatkozata

A BKV korábbi megbízott vezérigazgatójának, Balogh Zsoltnak az ügyvédje nem örül annak, hogy nyilvánosságra került védence interjúja. Bárándy György azt mondta: a Magyar Nemzetben szombaton megjelent nyilatkozatot egy hónapja rögzítették, ő arról nem is tudott.

Nem tesz jót a nyomozásnak, hogy a Magyar Nemzet szombaton interjút közölt a BKV korábbi megbízott vezérigazgatójával - mondta az InfoRádiónak Balogh Zsolt ügyvédje.

Bárándy György közölte, a nyilatkozatot több mint egy hónapja vették fel, és arról ő nem is tudott. Az ügyvéd hangsúlyozta, hogy nem lelkesedik a nyilatkozatért.

Bárándy György szerint Balogh Zsolt biztos tudja bizonyítani az állításokat, és elhiszi, amiket elmondott, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik.

Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban azt állította: mintegy 70 millió forint kenőpénz jutott el rajta keresztül Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyetteshez. Azt mondta: a BKV körüli cégektől érkezett pénzt a közlekedési társaságnál szedték össze az MSZP-s politikushoz közel álló vezetők, és később derült ki számára, hogy a beruházások győztesei az elnyert összeg 40 százalékát adták vissza borítékban.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×