Infostart.hu
eur:
356.15
usd:
312.19
bux:
0
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Magosz: korrupció gyanújába keveredhetett Benedek Fülöp

Ismét korrupciógyanús ügyben indított nyomozást az ügyészség, amelyben érintett lehet Benedek Fülöp, az agrártárca korábbi szakállamtitkára, a vagyonkezelő földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese is - mondta az InfoRádiónak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szövetségi igazgatója.

A Magosz szövetségi igazgatója szerint ismét korrupciógyanús ügyben indított nyomozást az ügyészség, amelyben érintett lehet Benedek Fülöp, az agrártárca egykori szakállamtitkára, a vagyonkezelő szervezet földügyekért felelős korábbi vezérigazgató-helyettese.

Budai Gyula az InfoRádiónak azt mondta: január 7-én tett bejelentést a fővárosi ügyészség nyomozóhivatalánál egy 303 hektáros erdő értékesítése ügyében, mivel úgy ítélte meg, hogy bűncselekmény alapos gyanúja merült fel a tranzakcióval kapcsolatban.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének vezetője szerint egy 80 éves asszonytól kapott levélben az állt, hogy Benedek Fülöp 5 millió forintos ellenszolgáltatás fejében segített az erdőértékesítésben. Ez a kijelentés adta - illetve a továbbiakban leírtak - adták az ügyészségi eljárás alapját - tette hozzá Budai Gyula.

A Magosz szövetségi igazgatója kiemelte: az ügyben érintett Nagy Béla, a Kunsági Erdészeti és Faipari Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese is, aki a közvetítő volt.

Még meglepetések várhatóak, ugyanis a bejelentő más ügyekről is tett említést, amelyekben jelentős mennyiségű kenőpénz átadása történt - emelte ki Budai Gyula.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Parkolás, csomagrendelés, egészségügy, agglomerációs buszok: nagy változások léptek életbe július 1-jén

Budapesten megszűntek a parkolóautomaták, és 30-50 százalékkal drágult a parkolás július 1-jétől. Bővült az éjszakai közlekedés a budapesti agglomerációba. Életbe lépett az EU-n kívülről rendelt kis csomagokra a 3 eurós vám, mégpedig termékkategóriánként, nem csomagonként. A Semmelweis-nap miatt az egészségügy döntően csak ügyeleti rendben működik.

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×