eur:
388.57
usd:
361.22
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Gyurcsány Ferenc visszatér

Szenvedélyes beszédben ostorozta a Fideszt és annak vezetőit Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Belvárosi Szabadegyetemen tartott lakossági fórumán. Az egykori kormányfő méltatta az elmúlt nyolc év vívmányait, és megvédte az őszödi beszédet is, amiből szerinte most erőt kell meríteni.

Áprilisi lemondása óta először beszélt nyilvános rendezvényen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök. A szocialista politikus a Belvárosi Szabadegyetemen a Fideszt és annak vezetőit állította beszéde középpontjába.

"A rend értékeire és eszményére oly büszke jobboldal az elmúlt négy évben a rendetlenség és a káosz apostolává szegődött. Jogszegéssel, kordonbontással példát mutasson mindenkinek, hogy szembe lehet fordulni a törvényes renddel és normákkal" - mondta.

Gyurcsány Ferenc szerint a Jobbik megfertőzte a Fideszt, és nem lehet látni a határt a két párt között. Azt mondta, "Gratulálhatunk Orbán Viktornak, amit akart, sikerült, a Jobbik valószínűleg parlamenti párt lesz."

Hozzátette azt is, hogy a Fidesz csak az erő nyelvét érti, és szerinte nem ő, hanem Orbán Viktor félne vele kiállni egy vitára. Az elmúlt 20 évről szólva elmondta, Magyarországon sikeresen végbement az alkotmányos forradalom, a szociális és az erkölcsi viszont elmaradt. Gyurcsány Ferenc méltatta a 2002 utáni kormányzati teljesítményt, kiemelte az autópálya-építkezéseket.

"Mondják azt mindenkinek, hogy volt itt egy kormány, aminek volt kedve építkezni, és volt hozzá bátorsága és tehetsége! Volt előtte egy másik kormány, az is épített: hét kilométert, a hétszázát, hetet!"

Gyurcsány Ferenc szerint a szocialistáknak nincs szégyenkeznivalójuk: "majd talán lehajtjuk a fejünket, hogy mertünk autópályát építeni? Nem! Majd azt mondjuk Kósa polgármester úrnak, hogy Önnek vagy szemüveg kell, vagy több becsület."

Hosszasan beszélt Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédről is. A volt miniszterelnök azt mondta, valaki elárulta őt, de nem tudja ki volt az. Azt kérte, hogy mindenki merítsen erőt a beszédből.

Azt mondta: "az őszödi beszéd a legbátrabb személyes szembenézés '90 óta a magyar politika felhalmozott hazugságai után. Ha annyi bátorság lett volna mindannyiunkban, mint amennyi lelkesedés van Önökben, és bátorság bennem, akkor az őszödi beszédet ma nem hazugságbeszédnek hívnák, hanem igazságbeszédnek. A beszéddel egy baj volt, hogy lehetett volna még bátrabb."

Gyurcsány Ferenc azt mondta, választási győzelemre készül az MSZP, de ha a párt mégis veszít, nagyon kemény ellenzéke lesz a kormánynak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai kilátásokat illeti, kitarthat a tegnapi optimizmus az előjelek szerint, a vezető európai részvényindexek kisebb emelkedéssel indíthatják a napot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×