Infostart.hu
eur:
354.92
usd:
311.68
bux:
139124.49
2026. június 30. kedd Pál

A nyugdíjasok sem hisznek az MSZP-nek

Az elmúlt hetekben a nyugdíjkérdés került a kampánytémák középpontjába. A szocialisták - igyekezvén kezdeményezően fellépni a kampány napirendjének formálásában -, mintegy a Fidesz "ellenzékeként" ismét nem saját eredményeik bemutatására, hanem a Fidesz jövőbeni szándékainak "leleplezésére" vállalkoztak. A Századvég kutatása viszont azt mutatja, hogy az MSZP stratégiája magukra a kezdeményezőkre ütött vissza: már a nyugdíjasok sem hisznek a szocialistáknak.

Közel kétszer annyian vannak azok, akik szerint inkább a Fidesz őrizné meg a nyugdíjak értékét (30 százalék), mint akik szerint erre inkább egy szocialista kormány alatt lenne esély (16 százalék) - derül ki a Századvég kutatásából.

A szocialisták kommunikációs offenzívája már csak azért sem nevezhető sikeresnek, mert a válaszadók többsége (53 százalék) szerint a nyugdíjkérdés körüli turbulencia folyamán hangoztatott szocialista érvek nem a Fidesz valódi idősügyi programját tükrözik. A megkérdezetteknek csak alig több mint egytizede (12 százalék) vélekedett úgy, hogy hatalomra kerülve a Fidesz valószínűleg úgy járna el, ahogyan azt a szocialisták állítják.

A felmérés legfontosabb eredménye, hogy a kampány megszólítottjai, azaz a nyugdíjasok sem hisznek a szocialista kampánygépezetnek. Az MSZP részéről potenciális szocialista szavazónak elkönyvelt nyugdíjasok 52 százaléka vélte úgy, hogy mindez csak egy kommunikációs fogás, amely kizárólag a választási kampány okán kaphatott figyelmet, míg csupán alig több mint egytizedüket (12 százalék) győzte meg a szocialista offenzíva.

A magukat szocialista szavazóként meghatározók között is kevesebb, mint egyharmad (29 százalék) volt azok aránya, akik szerint az MSZP állítása az igazságot tükrözi. Szavazóik 36 százaléka szerint viszont pártjuk nem mond igazat nyugdíj-ügyben.

A bizonytalan szavazók 43 százaléka sem hisz az MSZP-nek, s mindössze 12 százalékuk szerint képzelhető el, hogy a Fidesz az MSZP által előre vetített irányban fog változtatni a nyugdíjrendszeren.

A Századvég a Kóddal közös választáskutatási programja keretében kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2010. január 25-30. között, melynek során 800 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok nagy valószínűséggel legfeljebb plusz-mínusz négy százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

2 GW-os fejlesztésen dolgozik az Electron: már nem elég áramot termelni

Bár olcsóbbak lettek a megújuló technológiák, az európai áramrendszer mégis drágább átmeneti évtized elé nézhet. A naperőművek tömeges terjedése már ma is nyomás alá helyezi a naperőművi bevételeket, miközben a tárolók és a gázerőművek költségét is be kell építeni a rendszerbe. Az Electron az elmúlt másfél évben 150 MWp napelemparkot és 590 MWh akkumulátoros tárolókapacitást valósított meg – piaci alapon, saját beruházásként, vissza nem térítendő állami támogatás nélkül –, miközben további, mintegy 2 GW kapacitású régiós és nemzetközi projekt előkészítésén dolgozik. Szücs Ádám szerint az energiapiacon egyre kevésbé az önálló erőművek, sokkal inkább az összehangolt működés számít: a termelést, a tárolást, a kereskedést és a fogyasztói igényeket kell egy rendszerként kezelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×