Infostart.hu
eur:
354.23
usd:
310.65
bux:
138887.89
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Nemes Gábor álláspontja szerint reggel is tart majd még a sztrájk

Nem sikerült megállapodnia a határozatlan idejű sztrájkot tartó szakszervezetek vezetőinek és a BKV menedzsmentjének a kollektív szerződésről a keddi megbeszélésen sem, az érdekképviseletek folytatják a sztrájkot - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője.

A BKV új ajánlatot nem tett, a szakszervezetek pedig nem tudnak engedni álláspontjukból, mert - mint azt Nemes Gábor elmondta - nincsenek plusz követeléseik. Azokat a juttatásokat szeretnék megtartani, amit eddig a kollektív szerződés biztosított.

Kifejtette: a menedzsment nem készült új állásponttal, tehát a szakszervezetek azon javaslatát sem fogadták el, amely 700 millió forintot tudna megtakarítani éves szinten a tavalyi költségvetéshez képest. Szerintük ennyi megtakarítást hozna a hidegről melegétkezési utalványra való átállás, illetve a nyugdíjpénztári kötelezettségek fizetése.

Nemes Gábor elmondta azt is: feljelentést tettek a rendőrségen ismeretlen tettes ellen közúti közlekedés szándékos veszélyeztetése, valamint közüzem megzavarása és veszélyeztetése gyanújával. Bírósághoz fordulnak továbbá sztrájktörés miatt is, mivel szerintük nincs joga a munkáltatónak más szolgáltatóktól sofőröket alkalmazni.

Kérték, hogy betekintést nyerhessenek a Bajnai Gordon kormányfővel kötött megállapodásba is - tette hozzá.

A tárgyalásokat szerda délelőtt 10 órakor folytatják, a sztrájkot nem függesztik fel, de a munkabeszüntetés az éjszaki buszokat nem érinti - mondta.

Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója a tárgyalások után azt mondta: nem áll módjukban újabb ajánlatot adni.

A sztrájktörők alkalmazásáról annyit mondott: a BKV törvényes keretek között alkalmaz másodállásban gépkocsivezetőket.

Kocsis István, a BKV vezérigazgatója kedd délelőtt sajtótájékoztatón azt mondta: nem tehet újabb ajánlatot az érdekképviseleteknek. Felelős vezetőként nem hajlandó arra, hogy kollektív szerződésben rögzítsenek bér jellegű juttatásokat. Ha ilyet tenne, azzal - mint fogalmazott - eladósítaná a kormánnyal kötött megállapodás után fejlődési pályára álló BKV-t. Nem vállalhat olyan kötelezettségeket, amelyekre nincs fedezet - hangsúlyozta.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Budakesziről az USA-ba: prémium szörp tör világsikerre

Budakesziről az USA-ba: prémium szörp tör világsikerre

2014 körül, egy a saját éttermük ellátási láncát érintő problémából indult minden: hiába kerestek igazán jó szörpöt, vagy a minőséggel volt gond - az adalékanyagokkal és tartósítószerekkel - vagy azzal, hogy a termékek nem voltak elérhetők egész évben. Galajda Péter, a Mayer Szörp alapító tulajdonosa végül inkább nem kompromisszumot kötött, hanem megfőzte maguknak, a vendégek pedig annyira rákaptak, hogy hamar kiderült, ebből nemcsak egy házi megoldás, hanem egy valódi, prémium márka is születhet. A vállalatvezetőt többek között arról kérdeztük, hol látják a növekedés fő motorját a következő években, hogyan alakítják úgy az árazást, hogy megmaradjon az elérhetőség, de a magas gyümölcstartalom és a prémium minőség hosszú távon is fenntartható legyen, és kitértünk arra is, milyen lehetőség van a külpiacokban, mennyire exportképes a magyar szörp.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×