Infostart.hu
eur:
359.62
usd:
310.16
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Fidesz: nem fogjuk tétlenül nézni az MSZP-s ejtőernyősöket

A Fidesz kormányra kerülése esetén nem fogja tétlenül nézni az MSZP-s "ejtőernyősöket és pártkomisszárokat" a fontos funkciókban - közölte Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte a kormány alá tartozó szervek esetében a jogszabályok módosításával kell elérni, hogy "a végrehajtó hatalom keze ne legyen megkötve" e tekintetben.

A politikus erről annak kapcsán beszélt, hogy a Heti Válasz - mint ismertette - újabb két tucat "ejtőernyősnek, pártkádernek" a bebetonozásáról írt.

Répássy Róbert úgy fogalmazott, a Gyurcsány-korszak napról napra újabb támadásokat indít: "saját kádereiket, pártkomisszárjaikat ejtőernyőztetik sok évre előre fontos pozíciókba".

Véleménye szerint ezekkel az "ejtőernyősökkel" a szocialisták nemcsak a következő kormány mozgásterét határolják be, hanem semmibe veszik az emberek akaratát is, hiszen megkötik az általuk választott kormány kezét fontos személyi kérdésekben.

Ezeknek a kádereknek és pártkomisszároknak komoly felelősségük van abban, hogy Magyarország mély válságba került, ezért "a józan ész és az igazságosság minden törvényével ellentétes", hogy ezeket az embereket olyan pozíciókba betonozzák be, amelyek havi több százezres vagy havi több milliós fizetéssel járnak - mondta Répássy Róbert, aki szerint minél több jelenlegi pártkomisszárt betonoznak be különböző fontos pozíciókba, annál nagyobb károkat okoznak az országnak.

Közölte: a következő kormány meg fogja találni annak módját, hogyan tud érvényt szerezni az emberek akaratának. "Nem fogjuk tétlenül nézni az ejtőernyősöket, az MSZP-s pártkomisszárokat a fontos funkciókban" - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy milyen módszerekkel lehet ezeket az embereket eltávolítani a pozícióikból, Répássy Róbert azt mondta: ha a kormány alá tartozó szervekről van szó, akkor a jogszabályokat kell úgy igazítani, hogy a végrehajtó hatalom keze ne legyen megkötve. A független szervezeteknél a kormány nem élhet ilyen eszközökkel - tette hozzá.

Mint mondta, a józan ésszel és az alkotmánnyal is ellentétes, hogy a vezető megbízású köztisztviselőket hat évre nevezik ki, hiszen a végrehajtó hatalom, a kormány legfeljebb négy évre kap megbízatást.

A Heti Válasz internetes oldalán "a Bajnai-kormány bebetonozottjai" között említi többek között számos diplomáciai tisztség betöltőjét, a magyar uniós biztost, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsának elnökét.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború
interjú

Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború

Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. „Talán már két hét múlva” módosítanák az alaptörvényt. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×