Infostart.hu
eur:
355.22
usd:
307.48
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Parkoló autóknak hajtott és meghalt egy férfi Dunakeszin

Meghalt egy 34 éves férfi, aki gépkocsijával egyelőre tisztázatlan okból parkoló autóknak hajtott, majd az ütközés következtében kizuhant a járműből szerda hajnalban Dunakeszin - közölte Kovács László helyi rendőrkapitány.

Hozzátette: a helyszíni szemle, illetve az elsődleges megállapítások szerint a férfi nem volt bekötve, ezért zuhanhatott ki autójából, miután azzal két parkoló kocsit összetolt.

E két jármű közé esett a gépkocsivezető. Azt, hogy pontosan mi okozta a férfi halálát, a rendőrség - szakértők bevonásával - vizsgálja.

Kovács László nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a balesetben a rossz időjárási viszonyok is közrejátszottak, ugyanis Dunakeszin és környékén éjjel esett a hó.

Ezt a feltételezést látszik alátámasztani, hogy ugyanebben a korai időpontban még egy balesethez riasztották a helyi rendőröket: egy autó felborult a fóti kanyarban, de a járműben ülő négy embernek nem esett komolyabb baja - közölte a dunakeszi rendőrkapitány.

Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Hegedűs Zsolt: Győrfi Pállal nem csak egy szóvivő, hanem egy régi szemlélet is távozik

Az egészségügyi miniszter szerint a mentőszolgálatnak szüksége van a kommunikáció gyökeres megváltoztatására ahhoz, hogy visszatérjen az emberek beléjük vetett bizalma. Mint írta, a hibákat be lehet és be is kell ismerni és tanulni kell belőlük, nem pedig „reflexből, bármi áron az intézményt védeni”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Beindult a profitrealizálás Amerikában - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Beindult a profitrealizálás Amerikában - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Jelentős bizonytalanság van mostanában a tőzsdéken: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új történelmi csúcsra száguldottak a vezető indexek, ám emellett egyre hangsúlyosabbá válhat az elhúzódó amerikai-iráni konfliktus reálgazdaságra és részvénypiacokra gyakorolt hatása, ami elbizonytalanítja a befektetőket. Tegnap ismét megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és az előzetes adatok alapján a rossz hangulat a mai európai kereskedésre is átragadhat, eséssel nyithatnak a tőzsdék. Gazdasági információk tekintetében ma amerikai inflációs adat jön délután, ami a Fed következő döntéseire is hatással lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×