Infostart.hu
eur:
359.74
usd:
309.38
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Már beindult a kampánygépezet, de miről beszélnek majd a politikusok?

A Fideszhez pártolt bizonytalanok elidegenítése lehet az egyik célja a szocialistáknak a mostani kampányidőszakban a Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint. Böszörményi Nagy Gergely az InfoRádiónak azt mondta: a legnagyobb ellenzéki párt elsősorban a fontos témákra fókuszál majd, míg a többiek érdeke az, hogy a következő hónapok a politikai személyiségekről szóljanak.

Az MSZP legfontosabb célja, hogy a Fideszt összekösse a többi párttal, így próbálva elidegeníteni a legnagyobb ellenzéki párttól azokat, akik korábban az ő szavazóik voltak, ám a táborukból kiszakadva az Orbán Viktor vezette tömörüléshez csatlakoztak, ám csak lazán elkötelezettek, bizonytalanok  - mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet vezető elemzője.

Böszörményi Nagy Gergely hozzátette: az MSZP-nek és a Jobbiknak is az az érdeke, hogy a választási kampány személyiségekről szóljon, míg a Fideszé éppen ennek ellenkezője. Nem véletlen, hogy ez a párt még nem nevezte meg hivatalosan a miniszterelnök-jelöltjét sem.

A Fidesznek elsősorban a témákra kell fókuszálnia, ha meg szeretné őrizni a közvélemény-kutatásokban ma megmutatkozó fölényét, Orbán Viktort ugyanis a választópolgárok egy része legalábbis megosztó politikusnak tartja. Az ő központba helyezése elsősorban a szocialisták érdeke - magyarázta.

Ha a kampányban a két nagy párt dominál majd, a Jobbik esélyei csökkennek, ebben az esetben ugyanis várhatóan sokan mennek majd el szavazni, így Vona Gábor pártjának törzsszavazói nem lesznek elegen ahhoz, hogy az európai parlamenti választáskor elért eredményhez segítse a tömörülést - fejtegette Böszörményi Nagy Gergely.

A Jobbik éppen ezért már most igyekszik elérni, hogy megfelelő mennyiségű kommunikációs platform álljon rendelkezésére, ezt szolgálja az, hogy a pártok közül először nevezték meg jelöltjeiket. Mivel a pártnak állam- és kormányfőjelöltje is van, két csatornán kommunikálhatja mondanivalóját - fűzte hozzá.

Kampányban

Általában nem könnyű eldönteni, mikor is kezdődik a kampány, most azonban látszik, hogy decembertől a pártok működését már az országgyűlési választásokra való készülődés határozza meg - fogalmazott a Nézőpont Intézet vezető elemzője.

Böszörményi Nagy Gergely szerint az, hogy a kisebb pártok bele tudnak-e szólni a nagyok versengésébe, elsősorban attól függ, milyen sikerrel tudnak kopogtatócédulákat gyűjteni, állíthatnak-e országos listát, ez ugyanis drámai mértékben növelné az esélyüket a parlamentbe jutásra.

Ettől fogva a média is potenciális esélyesként kezeli majd az adott politikai tömörüléseket, amelyek közül kiemelkedhet egy lehetséges győztes is, amely ugyancsak emeli a vele kapcsolatos hírek értékét - jegyezte meg a szakértő.

A kis pártok emellett azon dolgoznak, hogy minél hamarabb kezdődjön meg a kampány, hiszen akkor tudnak még felülethez jutni, amikor a nagyobb politikai erők kampánygépezete még nem dolgozik teljes fordulatszámon - magyarázta Böszörményi Nagy Gergely.

Az elemző arra számít, hogy a kampányban a Jobbik mind az MSZP-vel, mind a Fidesszel foglalkozik majd, míg a szocialisták pedig a legnagyobb ellenzéki pártról beszélnek majd sokat. Egyedül az Orbán Viktor vezette tömörülésnek nem érdeke, hogy pártokról és személyiségekről szóljon a kampány, nekik az fontos, hogy az ország állapotáról, a kormányzat teljesítményéről és a botrányokról legyen szó - fűzte hozzá.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

A dalok élni akarnak – Presser Gábor az Arénában

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Nagyot mentek az amerikai tőzsdék az Nvidia jelentése előtt

Ma reggel esést láttunk az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is gyengébb hangulatban indult a nap, a déli órákra azonban megérkezett a felpattanás, majd délutánra egyre nagyobb emelkedés alakult ki. Az amerikai tőzsdéken is jó volt a hangulat, különösen az elmúlt napokban gyengélkedő technológiai részvényeket vették a befektetők. Piacmozgató események szempontjából az iráni eseményekre, illetve az esti piaczárást követően az Nvidia gyorsjelentésére ajánlott ma különösen figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×