Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tart a háború az MSZP és az MTV között

Jánosi György szerint bebizonyosodott, hogy a Magyar Televízió (MTV) menedzsmentje nem mindig a célnak megfelelően használta fel az elmúlt években a kizárólag a köztévének biztosított extra támogatást és a Legfőbb Ügyészség vizsgálata nyomán világossá vált, hogy az MTV törvénytelenül működik. A szocialista képviselő többek között ezekkel indokolja keddi közleményében, miért nem vállalhatja tovább a költségvetés a köztévé extra támogatásának folyósítását.

Az Országgyűlés többsége hétfőn fogadta el azt a Jánosi György által jegyzett, a 2010-es költségvetéshez benyújtott módosító indítványt, amely elvonta az MTV 2,4 milliárd forintos, a közalapítványhoz rendelt támogatását, és azt a Hungária Televízió Közalapítványhoz, azaz a Duna Televízióhoz rendelte. Ezzel az MTV jövőre nem kap egy fillér céltámogatást sem, mert az idei 9,4 milliárd forintos támogatással szemben a jövő évi büdzsé már csak ezt a 2,4 milliárdot tartalmazta.

Jánosi György, az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezi: az MSZP parlamenti frakciója tisztában van azokkal az értékekkel, amelyeket az MTV teremtett a magyar közszolgálat és a magyar társadalom számára.

Szerinte elkerülhetetlen egy olyan vezetői szerkezet kialakítása, amely - megőrizve a közszolgálati televíziózás értékeit - egy hatékony, a piaci viszonyoknak megfelelő, költségtakarékos reorganizációs programot dolgoz ki a jelenlegi munkaszerződések, prémiumok és végkielégítések felülvizsgálatával együtt.

Egy ilyen program elindítása esetén a szocialista frakció mindent el fog követni annak érdekében, hogy a kormány segítse és támogassa a szervezeti átalakulás sikerét, az MTV működőképességének megőrzését - rögzíti a politikus.

"Az MTV szervezetében azonban mára tarthatatlan helyzet alakult ki" - fogalmaz. Kifejteti: miközben az elmúlt 15 évben semmilyen mélyreható szerkezeti átalakítás nem történt, a MTV vezetése a médiatörvényben előírt támogatáson felül évről évre több milliárdos extra támogatást kért a költségvetéstől; ez ebben az évben megközelítette a 9,5 milliárd forintot.

Mára bebizonyosodott - teszi hozzá -, hogy ezt az elmúlt években kizárólag az MTV számára biztosított extra támogatást nem minden esetben a célnak megfelelően használta fel a menedzsment.

Jánosi György közleményében azt írja: ma csaknem 60 fő dolgozik az intézményben 1 millió forint feletti fizetéssel, azaz miniszterelnöki szintű javadalmazással, az elmúlt években több, mint 300 millió forint prémiumot osztott szét sorai között a szűk vezetés.

Mindemellett a Legfőbb Ügyészség vizsgálata nyomán világossá vált, hogy a MTV törvénytelenül működik, ami miatt a cégbíróság nemrég pénzbüntetéssel sújtotta a részvénytársaságot és előrevetítette a cégbejegyzésből történő törlés lehetőségét is.

A köztelevízió új székházának megépítésére vonatkozó szerződéskötés idején az intézmény vezetése ígéretet tett a kormánynak egy olyan konszolidációs program végrehajtására, ami jelentős költségmegtakarítással feleslegessé tette volna a további években a költségvetési céltámogatást, a kormány ennek tudatában járult hozzá az új székház megépítéséhez, vállalva a rá eső kötelezettségek teljesítését - emlékeztet a politikus azzal, hogy ezek a programok azonban az asztalfiókban maradtak.

Ilyen körülmények között a költségvetés - az utolsó fillérig biztosítva a médiatörvényben előírt pénzügyi forrásokat - nem vállalhatja tovább az extra támogatás folyósítását - hangsúlyozza Jánosi György.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×