Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Hasznos-e a módosított közoktatási törvény?

Módosította a közoktatási törvényt az Országgyűlés. Ezentúl a 12. osztályos iskolák az ötödik és a hatodik évfolyamon is bevezethetik az alsó tagozat nem szakrendszerű képzését. A módosításnak az a célja, hogy több idő jusson az alapismeretek elsajátítására. Az MSZP és az SZDSZ javaslatát nem támogatja a Fidesz és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sem. Mindkettő attól tart, hogy az önkormányzatok ott is az olcsóbb, nem szakrendszerű képzésre kötelezik majd az iskolákat, ahol arra sem szükség, sem lehetőség nincs.

Megszűnhetnek a tantárgyak azoknak az iskoláknak az ötödik és hatodik évfolyamán is, amelyek átállnak a műveltségterületek alapján történő, nem szakrendszerű oktatása. Ezt a közoktatási törvény hétfőn elfogadott módosítása teszi lehetővé, de kötelezővé nem. A javaslatot két SZDSZ-es képviselő, Sándor Klára és Magyar Bálint, valamint két szocialista politikus, Deák Istvánné és Szabó Zoltán jegyzi. A Fidesz nem szavazta meg a módosítást, amelynek Magyar Bálint szerint az a célja, hogy a gyerekek több időt kapjanak képességeik fejlesztésére.

Szavai szerint a nemzetközi PISA-felméréseken, azaz a gyermekeik képességeit, készségeit mérő teszteken azon országok diákjai szerepelnek jól, ahol az alapozó időszak hat évig tart.

A Fidesz azért nem szavazta meg a nem szakrendszerű oktatás kiterjesztését az általános iskolák ötödik és a hatodik évfolyamára, mert ez a javaslat a kétszer hat osztályos iskolarendszerre való tömeges átállást segíti - közölte Sió László, a párt oktatási műhelyének vezetője.

A nem szakrendszerű oktatás olcsóbb, mint a szakrendszerű, ezért fennáll a veszélye, hogy az önkormányzatok akkor is bevezettetik az iskolákkal, ha nincs rá szakmai indok. Ez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének álláspontja. Az érdekképviselet elnöke hibának tartja, hogy a javaslat SZDSZ-es és MSZP-s benyújtói nem készíttettek felméréseket az igényekről és a módosítás hatásairól. Kerpen Gábor éppen ezért helyesli, hogy a törvénymódosítás nem teszi kötelezővé az átállást.

A közoktatási törvény hétfőn elfogadott módosítása csak azokra az iskolákra vonatkozik, ahol mind a 12 évfolyamot egy intézményben járják ki a diákok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×