Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Újabb ezer kínai gyereknél mutattak ki ólommérgezést

Újabb, közel ezer kínai gyermek vérmintájában mutattak ki rendkívül magas ólomszintet az ország egyik középső tartományban - jelentette kedden a kínai állami média.

A szomszédos Senhszi tartományban történt kiterjedt eset augusztus végi hírei nyomán a Henan tartománybeli Csijüan város egészségügyi irodája 2743, 14 év alatti gyermek vérvizsgálatát végeztette el, s közülük 968 gyermeknél találtak ólommérgezésre utaló jeleket - jelentette a hivatalos Új Kína hírügynökség Vej Cung-csang irodavezetőre hivatkozva. A híradás szerint mind a 968-an a város három nagy ólomöntödéjének közelében laknak.

"A hír úgy ért bennünket, mint egy földrengés. Mindannyian aggódunk a gyermekeink egészségéért" - mondta az Új Kínának a városhoz tartozó Sipin falu egyik lakosa. A helyiek közül néhányan szeptemberben tüntetést is tartottak az egyik olvasztó előtt.

A kommunista párt csijüani bizottságának vezetője elmondta, hogy a város 35 elektrolízises eljárással dolgozó ólomüzeméből 32-ben felfüggesztették a termelést, és környezetvédelmi felügyelőket telepítettek a három legnagyobb gyárba. Az olvasztók egy kilométeres körzetéből minden gyermeket kiköltöztettek, s megfelelő juttatásokat és tanulmányi segítséget biztosítanak a számukra.

Csao Szu-ping polgármester hangsúlyozza, hogy a gyerekek vérében kimutatott magas ólomszint a környezetszennyezés hosszú távú hatására vezethető vissza, mivel a városban 52 éve állítanak elő ólmot.

Az elmúlt hónapokban Fucsien, Senhszi és Jünnan tartományokban derült fény hasonló ólommérgezési ügyekre, s a hatósági vizsgálatokat nem ritkán csak a lakosság erőszakos és ingerült fellépése nyomán indították el. A feltárt esetek mostanra több mint háromezer gyermeket érintenek.

Az ólom megtámadja a szervezet idegrendszerét, károsítja a vérképző szerveket, és több más egészségügyi ártalmat is okoz. Kínában a környezetvédelmi előírások be nem tartása miatt mindennaposak az üzemi balesetek és a különféle szivárgások. Az elmúlt évtizedekben lezajlott hihetetlen ütemű gazdasági fellendülés nyomán rendkívül szennyezettek az ázsiai ország folyói.

Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×