Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Egy átlagos családnak 32 ezer forintba is kerülhet az oltás

Több ezer forintba kerülhet, ha valaki be akarja oltatni magát az új típusú influenza ellen, de nem tartozik a veszélyeztetett csoportokba, akik térítésmentesen juthatnak a vakcinához.

1990 forint - maximum ennyiért adhatják a gyógyszertárak az új influenza megelőzésére szolgáló vakcinát. Ehhez azonban járul még egy 60 forint körüli összeg, ugyanis a magyarországi gyártó csak 20 darabos kiszerelésben szállít oltóanyagot a patikáknak, de ezt ott szét kell szedni kisebb adagokra, mivel vélhetően kevesen vesznek egyszerre 20 ampullát.

A 60 forintos tételt - a vakcina árához hasonlóan - az Omninvest állapította meg, ám erre a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint nem volt joga, mint mondta: a kiszerelési díjat a patikák maguk határozhatják meg. Ám Horváth Tamás úgy véli, mivel más készítmények esetén is ez az elterjedt díjtétel, vélhetően a patikák nem fognak többet kérni most sem.

Az oltóanyag megvásárlása mellett azok, akik nem tartoznak az ÁNTSZ által meghatározott veszélyeztetett körbe, vagyis nem krónikus betegek, gyermekek, várandós nők vagy egészségügyi dolgozók, maximálisan a vakcina árának megfelelő összeget fizethetik ki a háziorvosnak az oltás beadásáért. Gyermekek számára térítésmentesen 3-tól 14 éves korig jár az oltóanyag. Ez a 2000 forintos vakcina megvásárlása mellett tehát újabb 2000 forintos kiadást jelenthet az orvosi rendelőben.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ajánlása szerint ugyanakkor érdemes az új típusú influenza elleni oltást egyszerre beadatni a szezonális vírus elleni vakcinával. Utóbbiból 4-5 féle oltóanyag létezik, a támogatott készítmény térítési díja 900 és 1000 forint között változik, a nem támogatott átlagosan 2000 forintba kerül.

Mivel újabb oltásról van szó, a háziorvosnak a jog szerint itt is lehetősége van elkérni a készítmény árával megegyező összegű díjat a beadásért. Ez így összesen akár már 8000 forint lehet személyenként. Vagyis ha egy négytagú család minden tagja igényli az oltást, egyikük sem tartozik a kedvezményezettek közé, továbbá a gyerekek elmúltak 14 évesek, akkor a családnak összesen 32 ezer forintjába kerülhet a védettség megszerzése.

Kertai Aurél, a Budapesti Orvosi Kamara Háziorvosi Szekciójának vezetője úgy véli: időben 1-2 perccel jelent többet, ha egy háziorvos egyszerre nem egy, hanem két oltást ad be; és ez igazából csak az adminisztrációban okoz különbséget. Kertai Aurél szerint bár a jogszabály lehetőséget ad rá, nem valószínű, hogy egy háziorvos mindkét oltás árát elkérje.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×