Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jogászi segítség dilettáns politikusoknak

Európai döntéshozóknak és joggyakorlóknak fogalmaznak meg ajánlásokat az 5. Európai Jogász Fórum képviselői. A szombatig tartó programsorozat első napjának sajtótájékoztatóján Máthé Gábor, a Magyar Jogász Egylet elnöke azt mondta: Európában is sok a dilettáns politikus, így ajánlásaik számukra is hasznosak lehetnek.

Majdnem 20 európai országból mintegy 550-en jöttek el a háromnapos fórumra. A csütörtöki első napon Balázs Péter külügyminiszter is előadást tartott Európa jövőjéről. Az ezt követő sajtótájékoztatón Máthé Gábor, a Magyar Jogász Egylet elnöke arról beszélt, hogy a lisszaboni szerződés komoly változásokat okozhat a nemzeti jogokban.

"A lisszaboni szerződés nagyon erős beavatkozás az átszármaztatott szuverenitás értelmezésébe és gyakorlatába. Ezt úgy fogalmazta meg a külügyminiszterünk, aki profiként, európai biztosként is dolgozott, tehát nemcsak látja, hallja, olvassa, hanem csinálta is, hogy ez érdemi változást jelent" - hangsúlyozta Máthé Gábor.

A mostani budapesti fórumon először fogalmaznak meg a résztvevők ajánlásokat európai döntéshozóknak a büntetőjog és a magánjog területén. És ez az álláspont nagyon sokat segíthet a dilettáns politikusoknak, akikből európai szinten is rengeteg van - tette hozzá a Magyar Jogász Egylet elnöke, aki úgy vélte: ezeknek a szakmai állásfoglalásoknak feltétlenül támogatniuk kell az európai döntéshozókat.

Györgyi Kálmán egykori legfőbb ügyész azt mondta: európai uniós szinten még nincsenek büntetőjogi szankciók, míg egy másik résztvevő azt tette mindehhez hozzá, nem valószínű, hogy egyhamar lesz egységes, európai büntetőkódex.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A nyomozó hatósághoz fordult az MNB a székháza ügyében

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére - közölte honlapján a jegybank. Az MNB új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját - tették hozzá.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×