A Borminősítési Igazgatóság harminc napra bezáratta az egri Vincze Borászat pincéjét, mivel hozzáadott glicerint találtak a 2005-ben az év bortermelőjének választott Vincze Béla egy exportra szánt tételében, majd két másik, már belföldi forgalomban lévő borban is. A hír a hvg.hu oldalon jelent meg, majd közölte az Index, és más hírforrások is.

Mit enged a bortörvény?

A kínos ügy következményei még nem ismertek, a vizsgálat jelenleg is tart. Az InfoRádió érdeklődésére az egri hegyközség egyik illetékese elmondta, hogy amíg nincs több információjuk, nem nyilatkoznak, hétfőn várható borvidéki szintű reagálás az esetre.

A bortörvény számos segéd- és adalékanyag használatát engedélyezi a borok készítésekor, ám ezek sorában a glicerin nem található, így használata a borászok számára tiltott. Az élelmiszeripar sok területén megengedett a glicerin használata, de ez a borászat szempontjából nem bír jelentőséggel. A glicerin-ügy rávilágít ugyanakkor a hazai borászat számos belső problémájára, és egyes megfigyelők szerint a Vincze Bélával kapcsolatos eset kirobbanása sem teljesen független a belső feszültségektől.

Megosztottság

A magyarországi borászszakma többszörösen megosztott, az éles, ám eddig többnyire lappangó ellentéteket bizonyos értékelések szerint a jelenlegi gazdasági válság felerősítette. A hazai pincészetek alapvetően két táborra oszthatóak: az egyik csoportba a sztárborászok sorolhatók, és ide tartoznak azok a borászatok is, akikről szintén sok szó esik a sajtóban. A másik csoport tagjai körül e szempontból jóval ritkább a levegő.

Az előbbiek közül kerülnek ki az év bortermelői, innen verbuválódnak a Pannon Bormíves Céh tagjai, ezen pincészetek boraival lehet találkozni a felkapott éttermek itallapjain és az elegáns vinotékák polcain. A jól ismert, és nagy média-nyilvánosságot kapó pincészetek borai - nem meglepő módon - jóval magasabb áron kelnek el, mint a kevésbé populáris borászatok termékei. Eladási sikerekre és gondokra ugyanakkor mindkét táborban találhatunk példákat, de az kijelenthető, hogy a "sztárborászatokkal" egy körben mozgó cégek esetében ritkábbak az értékesítési problémák.

Kit véd az eredetvédelem?

A két tábor folyamatosan távolodott egymástól az elmúlt évtizedben. Az egyik csoport az elért sikerek mentén szeretne továbblépni, a minőség folyamatos emelésével igyekszik a megszerzett piaci pozíciókat bebiztosítani. Ezek a pincészetek az elmúlt években sokat tettek a különböző eredetvédelmi szabályok létrehozásáért és elismertetéséért. Ezeket a törekvéseket a másik táborban többnyire nem nézik jó szemmel, és bár számos esetben sikerült felpuhítani a regulákat, a magasabb minőséget megkövetelő eredetvédelmi tendenciák hátrányosak lehetnek az ő szempontjukból.

Ez az írás nem kíván "igazságot tenni" a szemben álló csoportok között, annyit azonban meg kell jegyezni, hogy az egyes pincészetek hovatartozását a fent vázolt mezőnyben nem minden esetben a borászi ügyesség és talentum jelölte ki, hanem esetleg az a tény, hogy kinek volt pénze megvásárolni az átlagon felüli szőlőterületeket, illetve kinek volt anyagi lehetősége technológiai fejlesztéseket végrehajtani.

Válságövezetek

A két tábor gazdasági érdekei számos helyen ütköztek, ám két terület - az egri bikavérek és a tokaji borkülönlegességek világa - kiemelt "válságövezetnek" számít gyakorlatilag a rendszerváltás óta. Az egri termelők széles csoportja hosszú ideje harcol az alacsony minőségű, irreálisan olcsó, szerintük bikavérnek több szempontból nem is tekinthető, ám bikavér néven piacra kerülő termékek ellen. A mai napig nem sikerült elérniük például, hogy bikavért csak az Egri borvidéken lehessen palackozni.

Tény ugyanakkor, hogy az egriek kitartó erőfeszítései eredményeket is hoztak az elmúlt esztendőkben, hiszen a bevezetett eredetvédelmi szabályozások, ha egy csapásra nem is oldják meg a problémákat, de mindenesetre a magasabb minőség felé terelik a termelőket és a piacot. Ezzel összefüggésben hallani olyan véleményeket: nem véletlen, hogy egy ismert egrit, aki Év borásza is volt, most ekkora sajtónyilvánosság mellett kipellengéreznek, míg korábban sok "félrelépőt" nem, vagy csak csendben szankcionáltak.

Törvényi szigor

Az "elmélet-gyártók" ugyanakkor megjegyzik, a bortörvény előírásait természetesen be kell tartani, és ha valakiről bebizonyosodik, hogy ennek nem tett eleget, akkor felelősségre kell vonni. Még akkor is, ha Vincze Bélának hívják.Az ügynek van egy másik vetülete is, ez pedig a borászati adalékanyagok, "ízfokozók" használata. A magyar bortörvény számos ilyen anyag alkalmazását engedélyezi, ám ebből a szempontból is kialakult két szekértábor. Az egyik csapat szerint az "igazi" bor nem tartalmazhat semmilyen külső anyagot a szükséges kénen, illetve a hordó fájából kioldott aromákon kívül, egyedül csak az határozhatja meg a bor élvezeti értékét, hogy az alapanyagául szolgáló szőlőből mit sikerült átmenteni az italba. A radikálisok szerint már a fajélesztők használata ipari bort eredményez, de a hozzáadott tanninpor, avagy az aromafeltáró enzimek hozzáadásával meg különösen olyan termék jön létre, amely gyorséttermek műanyag pultjaira való, nem pedig az értő borkedvelők asztalára.

Labor-vizsgálat

A másik tábor megengedő a pincei "vegyészkedéssel" szemben: amit a bortörvény megenged, azt használják, ha szükségét látják. Ezeken a helyeken esetleg bőven lapátolják a borokba a tanninport, a gumiarábikumot, a különböző "aromásitó" szereket, vagy például a tölgyfa csipszet. Ezek importjára számos cég szakosodott, az interneten is felvonultatott kínálatukban elolvasható, hogy melyik port ajánlják, ha a borát bársonyosabbá akarná tenni a gazda, és melyiket, ha az amúgy hiányzó gyümölcsösséget szeretné az italba "varázsolni"...

Mint az várható volt, a mostani glicerin-ügy a természetes bor kontra ipari bor vitát is felélesztette. És hogy ez kinek használ? Ezzel kapcsolatban csupán annyit érdemes megemlíteni, hogy az adalékanyagokat használók és és az ezeket elutasító borászatok halmaza távolról sem vág egybe a cikk elején bemutatott két táborral...