Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Jövőre már fizetni kell az általános és középiskolai felvételiért?

A Magyar Nemzet a pénzügyminiszter által benyújtott salátatörvényre hivatkozva arról ír, hogy szinte valamennyi, pénzügyekkel kapcsolatos hatáskörétől megfosztja a kormány Hiller István oktatási minisztert.

A lap úgy tudja, hogy Hiller István még az érettségi tárgyakról sem dönthet önállóan, és nem kizárt, hogy jövőre már az általános és középiskolai felvételiért is fizetni kell. A Magyar Nemzet szerint jövőre Hiller István csak Oszkó Péter hozzájárulásával állapíthatja meg a tankönyvvé nyilvánítás díját, az érettségi, illetve egyéb szakmai vizsgák vizsgaelnökeinek, illetve a különböző közoktatási szakértőknek a díjazását. A pénzügyminiszter egyetértése kell majd az iskolai felvételi eljárás díjának megszabásához is. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az ügy hátterében a kétszintű vizsgarendszer hatalmas költségigénye áll, amit jövőre nem lesz miből kifizetni, mert a költségvetési javaslat szerint a kormány harmadára, a jelenlegi egymilliárd forintról 338 millió forintra csökkenti az érettségi vizsgák megszervezésének és lebonyolításának támogatását.

A Népszabadság cikkéből kiderül, hogy miközben a jelenlegi kormány és a Fidesz is erősítené az állam szerepét a közoktatásban, a nemzetközi vizsgálatok azt mutatják: magasabb teljesítményt nyújtanak azok az oktatási rendszerek, amelyekben nagyobb az intézmények önállósága. Igaz, kell az erős állami ellenőrzés. A települések eltérő méretei eltérő feladatok ellátását teszik lehetővé, amit a legtöbb országban figyelembe is vesznek. A hazai szabályozás ugyanakkor nem tesz különbséget a kisebb és a nagyobb települések feladatai között. Az állam visszajelző funkciója sem működik megfelelően, hiányzik például egy alapvető és nélkülözhetetlen elem, az iskolák rendszeres külső értékelése. Az érdekeltségek és a szankciók rendszere sem következetes: nem megoldott például a tartósan alulteljesítő iskolák "szanálása", minőségi okokból nem zárnak be iskolákat.

Az Index arról számol be, hogy a tavalyi 14.-ről a 20. helyre csúszott vissza Magyarország az európai uniós egészségügyi rendszerek rangsorában. A szerzők kifogásolják, hogy Magyarország nem tartozik a felhasználóbarát gyógyszerkönyveket alkalmazó 13 európai ország közé, és egyre hosszabbak a várólisták. A tanulmány mindazonáltal Magyarországot azon néhány ország közé sorolja - mások mellett a listát vezető Hollandia és Dánia társaságában -, amelyekben az átlagnál gyorsabban halad az egészségügy felhasználóbarát irányban történő fejlesztése, köszönhetően a betegjogok és a betegek tájékoztatása terén elindított reformoknak.

A Világgazdaság arról ír, hogy hat-hét százalékos lehet a tavaly 80 milliárd forintos kertészeti ágazat forgalmának visszaesése az idén. Ez - tekintetbe véve a válságot - jó eredménynek tekinthető. A válság kitörésével a vételi kedv általános lanyhulását lehetett tapasztalni, az elmúlt hetekben azonban fordult a trend. A piaci szereplők erősödő derűlátását jelzi, hogy az Oázis Kertészeti Kft. a napokban egy ötezer négyzetméteres kertészeti áruházat adott át Budapesten.

A Napi Gazdaság úgy véli, hogy a szociáldemokratáktól megszabaduló német konzervatívoknak ezentúl a piacbarát liberálisokkal kell megállapodásra jutniuk a gazdaságirányításban; először várhatóan az adócsökkentésről, majd a munkaerő-piaci szabályozásról; igaz, az atomerőművek életben tartásáról nagyjából egyformán gondolkodnak. Az újrázó kancellár, Angela Merkel nem akar felhagyni a gazdaság stimulálásával, noha Németország lassan kifele tart a válságból, a költségvetési deficit azonban jövőre már hat százalékos lehet, és az államadósság is vészesen duzzad. A német-magyar gazdasági kapcsolatokon egy-egy németországi kormányváltás nem sokat változtat, a befektetők a parlamenti ciklusoknál hosszabb időszakokban gondolkoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ruff Bálint-interjú a tiszás táskás emberekről és a rezsicsökkentésről

A Népszabadságnak adott interjút a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ruff Bálint egyértelművé tette: a kormányzat zéró toleranciát hirdet az informális gazdasági érdekcsoportokkal szemben, a rezsicsökkentés rendszeréhez pedig mindaddig nem nyúlnak hozzá, amíg az ország el nem éri a teljes energiaszuverenitást.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×