Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kevesebbet bírságoltak nyáron a fogyasztóvédők

Kevesebb szabálytalansággal találkozott idén nyáron a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, mint az előző év azonos időszakában. Wittich Tamás főigazgató az InfoRádiónak elmondta: nőtt viszont szabálysértések összege, vagyis a kereskedők nagyobb összegben próbálták megkárosítani a vásárlókat.

Idén az összes, mintegy 8 ezer ellenőrzésnek csupán 39 százalékában találtak problémát, míg tavaly ezek 64 százaléka zárolt valamilyen jogsértés megállapításával - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója. Hozzátette: a szervezet munkatársai elsősorban azt vizsgálták, megkárosítják-e a betérő vendégeket a vendéglátósok.

Wittich Tamás elmondta: a legtöbben már adnak nyugtát a vásárláskor, az egy esetre jutó összeg azonban, amellyel megkárosították a fogyasztókat, 59-ről 75 forintra nőtt.

A taxisokat is ellenőrizték a fogyasztóvédők, akik az ilyen akciók során találták a legtöbb (47 százalék) problémát. Egy esetben az ellenőrök egy olyan, engedély nélkül taxizó sofőr autójába ültek be, aki a tarifa több mint kétszeresét számolta fel nekik az út végén - magyarázta Wittich Tamás.

A nyáron kiszabott bírságok teljes összege nem érte el a 60 millió forintot, ez az egyötöde a tavaly kirótt büntetések összegének, de 2008-hoz képest jóval többször figyelmeztették, illetve kötelezték a szolgáltatókat a hiányosságok pótlására, problémák megoldására a felügyelet munkatársai - mondta a főigazgató.

Ebben Wittich Tamás szerint szerepe volt annak is, hogy a szezon elején közölték, milyen területeket ellenőrizni majd, és milyen szempontok szerint.

A fogyasztóvédők ősszel sem pihennek: a szüreti fesztiválokon is ott vannak az ellenőreik.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×