Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szülők verekedtek az iskola előtt Orosházán

Szülők verekedtek össze csütörtökön Orosházán, a Hunyadi János Közoktatási Intézményhez tartozó egyik gyógypedagógiai iskola előtt - közölte a rendőrség.

A helyszínre érkezett rendőrök azt állapították meg, hogy az iskola egyik tanulójának szülei - egy korábbi sérelemre hivatkozva - szóváltásba keveredtek egy másik diák édesapjával. A vita hevében az apát két alkalommal is megütötték, aki az orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A járőrök - mire kiérkeztek - már csak a hangos kiabálást tapasztalták, amelyet a felek, felszólításra abba is hagytak. A rendőri intézkedést követően a bántalmazó apa ellen rendzavarás, míg felesége ellen garázdaság szabálysértése miatt feljelentés készült. A verekedési ügyben az eljárás lefolytatására a helyi városi bíróság rendelkezik hatáskörrel - tájékozatott Pengő Erzsébet, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese.

A Békés megyében megjelenő internetes hírportál, a BEOL értesülései szerint a megvert apa gyermekével hetek óta kötözködött a támadó házaspár gyermeke.

A szülő szerint a negyedikes gyermeke ezért többször a tanító mellé menekült a bántalmazás elől. A tanító próbálta a szülők között tisztázni a helyzetet, ám ők csütörtökön mégis összeverekedtek egymással az iskola előtt.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×