Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

H1N1 - Jövő hét elején megkezdődhetnek az oltások

Jövő hét elején vagy közepén megkezdődhet Magyarországon az új influenza elleni oltások beadása a lakosságnak - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón azzal kapcsolatban, hogy szerdán Tolna megyében meghalt a második új influenzás beteg.

Hozzátette, a haláleset önmagában is rossz hír, ám súlyosbítja, hogy a fiatalember 34 éves volt, mindenféle előzetes betegségtünet nélkül halt meg, és nem tartozott a WHO által meghatározott rizikócsoportba. A férfit egy banális sérülés miatt, utoljára három hete látta háziorvosa, Székely Tamás információi szerint külföldön nem járt. Mint mondta, természetesen a férfi családját is megvizsgálják.

Az oltóanyag kapcsán a tárcavezető kitért arra, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézethez megérkezett az Omninvest összes dokumentációja, ami alapján az oltóanyagot Magyarországon kiadhatják, ez teszi lehetővé az oltások megkezdését jövő héten.

Az oltási kampányban három ütem lesz: első körben azokat oltják be, akiknek védelme betegségük - például krónikus légzőrendszeri elváltozásuk vagy akár szívbetegségük - miatt sürgős. Második körben az egészséges gyermekeket oltják be, harmadik körben pedig mindenki mást, aki az első két ütemből kimaradt.

Azzal kapcsolatban, hogy a kórházak többsége forráshiányukra hivatkozva zöld zászlókat helyezett ki, Székely Tamás elmondta: nem valós az a kép, hogy a kórházaknak csak a sürgősségi ellátásra maradhat pénzük. Mint mondta a minisztérium tárgyalásban van a kórházszövetséggel. Az intézmények összesen 25 milliárd forintot követelnek, a tárca azonban csak 4,5 milliárd forintot biztosítana számukra pluszforrásként, ezt a kórházak nem fogadják el.

A miniszter szerint a 21 milliárd forintos különbség nagyjából 3 százaléka a gyógyító-megelőző ellátásoknak, tehát az ellátások maximum 3 százalékos csökkentése fogadható el a pénzhiány miatt.

A szolgáltatások csökkentése kapcsán Székely Tamás hangsúlyozta: ebben az esetben meg kell alkotni azokat a jogszabályokat, ami a jogosultaknak biztosítja ellátásukat, illetve kiveszi a jelenleg feleslegesnek vélt, vagy plusz szolgáltatásokat.

A miniszter a jövő évi költségvetés kapcsán elmondta, hogy az egészségügyi ellátásokban 2010-ben nem lesz csökkenés az idei évhez képest. 2009-ben a kiadási főösszeg 1 387 milliárd forint, 2010-re pedig ugyanez 1 407 milliárd forint lesz.

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×