Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Forráskivonás ellen sztrájkolhat a VDSZSZ

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) levélben fordult a közösségi közlekedésben működő társszakszervezetekhez, hogy közösen lépjenek fel a kormány szándéka ellen, amely szerint 40 milliárd forintot vonna ki a közösségi közlekedésből a jövő évi költségvetésben - jelentette be Gaskó István, az érdekképviselet elnöke.

A VDSZSZ tiltakozik a magyar vasút tönkretételét jelentő 40 milliárd forint kivonása ellen, e témát is felvette a másfél éve tartó gördülő sztrájk követelései közé - közölte Gaskó István.

Az érdekképviselet elnöke közölte, hogy megvárják a társszakszerveztek visszajelzését, ezt követően levélben jelentik be a kormánynál sztrájkkövetelésüket.

A levél kézhezvételétől számítva a kormánynak 5 nap áll rendelkezésre a tárgyaló delegáció kijelölésére, majd 7 nap a sztrájk előtti tárgyalásra, de ez idő alatt két órás figyelmeztető munkabeszüntetésre lehetőség van - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×