Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján

A legkorábban érő muskotályos szőlő szedésével szombaton megkezdődött a szüret Tokaj-Hegyalján; a történelmi borvidéken összességében mintegy 350 ezer mázsa terméssel számolnak a gazdák - mondta Marcinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

A borvidék legnagyobb felvásárlója, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. a sárgamuskotály kilójáért 60 forintot fizet, a többi korai szőlő ára 55 forint. A muskotályosból 10 ezer mázsányi kerülhet a présházakba. A TK Zrt. mintegy kétezer termelővel áll kapcsolatban, tőlük összesen 95 ezer mázsa szőlő átvételét tervezik ebben az idényben.

Marcinkó Ferenc elmondta: becslések szerint az idén hozzávetőleg 350 ezer mázsa szőlő teremhet, és bár ez csaknem ötödével kevesebb mint az elmúlt évben, a felvásárlók - miután a történelmi borvidéken kezdődött legkésőbb a szüret - ide már kevesebb pénzzel érkezhetnek, miután más borvidéken már bevásároltak. Ez akár azt is jelentheti, hogy 50-100 ezer mázsa szőlőnek nem lesz vevője - tette hozzá.

Nem kedvez a helyzetnek az sem, hogy még a tavalyi bor túlnyomó hányada is a pincékben van. Marcinkó Ferenc a lepárlási támogatás igénybevételében látja a megoldást, azzal ugyanis kivonhatnák a borfelesleget a piacról.

A hegyközségi elnök attól tart, hogy a hosszú ideje tartó nehézségek miatt mind több gazda igényli majd a kivágási támogatást, ami eddig nem volt jellemző a borvidékre.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

Veszélyes csapdában ragadhat a gazdaság, hiába áramlik a külföldi tőke az országba

A külföldi közvetlentőke-befektetésekre (FDI) épülő, exportvezérelt növekedési modell hosszú idő óta meghatározza Magyarország és a többi visegrádi ország gazdasági fejlődési pályáját és felzárkózási lehetőségeit. A külföldi beruházások új termelési kapacitásokat, exportlehetőségeket és technológiát hoztak, továbbá a multinacionális vállalatok révén a térség szorosan bekapcsolódott az európai termelési hálózatokba. Magyarország EU-átlaghoz való konvergenciája 2018-ig erőteljes volt, azóta azonban lassult. A lassulásnak számos magyarázata lehet a humán tőke és az innováció korlátaitól a demográfiai és intézményi tényezőkön át a világgazdasági környezet változásáig, valamint magának a növekedési modellnek is vannak korlátai. Ezért érdemes az FDI és a növekedés közötti kapcsolatot vizsgálni. Mivel a külföldi közvetlentőke-befektetések jelentős része a globális értékláncokhoz kapcsolódva érkezett Magyarországra és a visegrádi országokba, ezért érdekes lehet ezeket is beemelni az elemzésbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×