Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jövőre már csipes belépők lesznek a budapesti strandokon

Búcsút inthetünk a kabinos néniknek a budapesti strandokon. Jövőre ugyanis már ezekben bevezetik az ország számos fürdőjében bevált csipes karszalagokat, amelyekkel a szekrényünket is bezárhatjuk, közlekedhetünk a strand különböző zónái között.

Az ország számos élményfürdőjében alkalmazzák már az óraszíjként a csuklóra erősíthető csipes belépőket. Jövőre a budapesti strandokon is ez váltja fel a papírjegyeket - mondta el az InfoRádióban a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója.

Ferenci Tibor hozzátette: idén nyáron 7 százalékkal több látogatója volt a budapesti strandoknak, mint tavaly. Mindössze két rossz hete volt a vállalkozásnak júniusban, a rossz időjárás miatt.

A nyár legmelegebb napján összesen több mint 25 ezren keresték fel a fürdőket, és a Római parti, valamint a Dagály strand is csúcsot döntött idén, amikor egy nap több mint 5300-an váltottak belépőt.

A külföldiek forgalma visszaesett, a Forma-1 ideje alatt kevesebben fürdőztek Budapesten, mint tavaly, a Sziget viszont ugyanannyi vendéget hozott, mint egy éve.

A Budapest Gyógyfürdői Zrt a nyári hónapok alatt 120 millió forintos nettó többletbevételt ért el.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×