Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vizsgálat a parkolási pályázat ügyében

A Gazdasági Versenyhivatal kérésére már vizsgálja Terézváros parkolási pályázatát a Közbeszerzési Döntőbizottság - közölte a versenyhivatal szóvivője. Mihálovits András azután beszélt erről, hogy szerdán Herényi Károly MDF-es politikus bejelentette: felkérik a GVH elnökét, hogy figyeljen oda a terézvárosi parkolási ügyre.

Az MDF szerint a Terézváros vezetése újabb 10 évre akar szerződést kötni a Centrum Parkoló Kft.-vel, ami ellen a párt és a kerület lakosai is tiltakoznak.

Herényi Károly emlékeztetett arra: azt Rabin László, a kerület szabad demokrata alpolgármestere is elismerte, hogy a pályázatot a Centrum Parkoló Kft-re írták ki, és a tervezett szerződés egymilliárd forintos kárt okozna a kerületnek.

A korábbi tender alapján a kerület évente csak 5 és fél napnyi parkolási díjban részesülne parkolóhelyenként, a többi bevétel, valamint a pótdíjak és a kerékbilincsdíjak a nyertes céget illetnék.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×