Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kevesebb bűncselekmény a Balatonon

A nyári szezon első 2 hónapjában csaknem 200-zal kevesebb bűncselekményről érkezett bejelentés a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság területén, mint egy évvel korábban. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte: a Velencei-tó, és a Balaton partján, valamint Zalakaros térségében összesen 2697, míg az elmúlt év azonos időszakban 2887 bűncselekményről kaptak hírt.

Csizmazia Péter hangsúlyozta: a legbiztatóbb a helyzet Veszprém és Zala megyében, ahol 15 százalékos volt a csökkenés. Szólt arról is, hogy több mint 20 százalékkal mérséklődött a külföldi állampolgárokat ért bűncselekmények száma.

Hozzátette: júniusban és júliusban egyetlen emberölés sem történt, a gépkocsilopások és zseblopások száma csaknem a felére, a betöréses lopásoké pedig mintegy 20 százalékkal esett vissza.

Csizmazia Péter hangsúlyozta: a közbiztonság fenntartásáért a forgalmas helyeken, a strandokon, és a nagyobb rendezvényeken továbbra is megerősített szolgálatot látnak el a 3 érintett megye rendőrei.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×