Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Cigányokra támadtak bőrfejűek a Magyar Szigeten

Bőrfejűek támadtak a verőcei cigányokra a Magyar Sziget elnevezésű rendezvényen. A fiatalok egy terhes nőt és egy fiatal roma fiút vertek meg. A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a Pest megyei településen.

Gáspár István, a helyi romák vezetője azt mondta: a Magyar Sziget rendezvényre érkezőkkel már a korábbi évben is volt nézeteltérésük, de az idén először volt verekedés.

Hozzátette: értesítették a rendőrséget és a polgármestert, majd a rendezvény szervezőivel megállapodtak abban, hogy a Magyar Szigetre érkezők egy másik úrvonalon közelíthetik meg a rendezvény helyszínét.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, hogy nincs tudomásuk bántalmazásról, ilyen jellegű bejelentés miatt nem volt rendőri intézkedés. Kovács Viktória hozzátette: a romák által lakott utca mindkét végét lezárták, a faluban pedig mintegy 40 rendőr állomásozik.

A Magyar Sziget fesztivált az idén kilencedik alkalommal rendezik meg, a koncertekkel egybekötött előadások a hét elején kezdődtek és jövő hétfőig tartanak.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×