Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nem egyszerre távoznak a miniszterek

Ficsor Ádám kivételével a szocialista miniszterek a költségvetés elfogadásáig a helyükön maradnak, azután pedig azok mondanak le, akik a választási kampányban napi feladatot látnak el - közölte az MSZP elnöke.

Lendvai Ildikó tájékoztatása szerint a párt országos választási bizottságában kialakították a munkamegosztást is, a testület kiegészítéséről a választmány dönt majd.

Korábban a Népszava azt írta: elképzelhető, hogy a kormányzati ciklus végéig nem miniszter, hanem államtitkár felügyeli majd a polgári titkosszolgálatokat.

Szollár Domokos kormányszóvivő az InfoRádióban azt mondta: leghamarabb szeptember elején derülhet ki, hogy ki váltja Ficsor Ádámot a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszteri poszton.

A politikus hétfő este jelentette be, hogy szeptember 14-ével távozik posztjáról, mivel szerepet vállal az MSZP kampányában.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×