Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kisléta - már használtak ilyen fegyvert a gyilkosok

Már a korábbi romák elleni támadások során is használtak olyan a fegyvert, amellyel Kislétán megöltek egy roma asszonyt. Erről az országos rendőrfőkapitány számolt be, miután cigány vezetőkkel tárgyalt és tájékoztatta őket a romák elleni bűncselekmény-sorozatról.

Bencze József elmondta: az elsődleges fegyverszakértői vélemény szerint a Kislétán megtalált egyik lövedék olyan puskából származik, amelyet másik két helyszínen is használtak.

A főkapitány azt nem kívánta megnevezni, melyek voltak ezek a helyszínek. A romák elleni bűncselekmény-sorozatnak eddig 55 sértettje van, közülük hatot megöltek.

Legutóbb hétfőre virradóra Kislétán egy 45 éves roma nőt lőttek agyon, 13 éves gyermekét pedig életveszélyesen megsebesítették. A gyilkosság után a romák elleni támadások ügyében 100 millió forintra emelték a nyomravezetői díjat; a bejelentéseket egy ingyenesen hívható számon várják.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×