Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Jövő csütörtökön temetik Püski Sándor könyvkiadót

Augusztus 13-án csütörtökön délután negyed háromkor temetik Püski Sándor könyvkiadót a budapesti Farkasréti temetőben.

A temetésen beszédet mond Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója, Domokos László író és Somodi István, a Szárszói Baráti Kör elnöke. A temetési ceremóniát Hegedűs Lóránt nyugalmazott református püspök vezeti - közölték.

Püski Sándor, a Püski Kiadó alapítója életének 99. évében vasárnap hunyt el Budapesten.

A könyvkiadó 1911-ben született, a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karán szerzett diplomát 1935-ben. Rá négy évre megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót, amely főleg a népi írók műveit jelentette meg. 1942-ben és 1943-ban a szárszói konferenciák egyik szervezője volt.

Koholt vádak alapján 1962-ben bebörtönözték, ahonnan 1963-ban szabadult. 1970-ben feleségével kivándorolt New Yorkba, ahol 1975-ben megalapította a Püski Kiadót, emellett kiállításokat, filmvetítéseket, előadásokat szervezett, és számtalan magyar művészt, írót, tudóst látott vendégül. A Püski Kiadó 1988-ban Budapesten, a Krisztina körúton alapította meg kiadóját és könyvkereskedését.

Püski Sándor részt vett a Nemzeti Demokrata Szövetség alapításában, amelynek 1991 és 1996 között tagja volt, 1995-ben pedig beválasztották a Magyarok Világszövetségének elnökségébe.

1990-ben Bethlen Gábor-, 1995-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-, 1996-ban Magyar Örökség és Bocskai István-díjat, valamint Pro Urbe Budapest kitüntetést kapott. 2001-ben az I. kerület díszpolgára lett, 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét nyerte el, 2003-ban az Év Könyve díjjal, 2004-ben Magyar Művészetért elismeréssel jutalmazták.

2005-ben feleségével együtt Szent István-díjat kapott, kilencvenedik születésnapján, 2001 februárjában pedig Mádl Ferenc államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki.

Püski Sándor 2002-ben megírta Könyves sors, magyar sors című munkáját életéről, munkásságáról, és a népi mozgalom fejlődéséről.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×