Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ficsor után nincs több titokminiszter?

Lapinformációk szerint elképzelhető, hogy a polgári titkosszolgálatokat a kormányzati ciklus végéig nem miniszter, hanem államtitkár felügyeli majd. Ficsor Ádám után még idén Szekeres Imre, a honvédelmi tárca vezetője és Kiss Péter, a társadalmi koordinációért felelős tárca nélküli miniszter is távozhat Bajnai Gordon szocialista kormányából.

Kedden délben Szollár Domokos kormányszóvivő az InfoRádió kérdésére azt mondta, hogy szeptember elején várható döntés arról, hogy ki és milyen státuszban váltja a titokminisztert. A szóvivő azt mondta: még nem lehet tudni, hogy ki követi a poszton Ficsor Ádámot. A miniszter várhatóan szeptember 14-én távozik a kormányból.

Az InfoRádiónak Ficsor Ádám azt mondta, hogy miniszteri kinevezésekor még nem tudta, hogy néhány hónappal később az MSZP kampányfeladatok ellátására kéri majd fel. A politikus hozzátette: a vállalt feladatok közül sok mindent teljesíteni tudott az öt hónap alatt.

Lendvai hívta vissza

Az InfoRádió úgy tudja: Lendvai Ildikó pártelnök közelmúltban tett felkérésére döntött úgy Ficsor Ádám, hogy szeptember közepén távozik a kormányból, és az MSZP országgyűlési kampányában vállal feladatokat.

Demeter Ervin fideszer politikus a bejelentés után azt vetette fel, hogy Ficsor Ádám a kampányban fogja hasznosítani azokat az információkat, amelyeket titokminiszterként szerzett.

Ficsor Ádám erre úgy reagált: éppen azért távozik, mert a pártpolitikai feladatokat nem akarja keverni a titkosszolgálati munkával. Demeter Ervin felvetését tipikus fideszes reakciónak minősítette.

Ki követi Ficsort?

A Népszava szocialista körökből úgy tudja, decemberben Szekeres Imre, a honvédelmi tárca vezetője szintén megválhat a bársonyszéktől, abban azonban a pártban még nem biztosak, hogy Kiss Péter, a társadalmi koordinációért felelős tárca nélküli miniszter is távozik. A politikusnak ugyanis a választási kampányban ugyanaz lenne a feladata, mint miniszterként, vagyis a társadalmi partnerekkel kellene egyeztetnie. Így viszont a pozíciójával a pártmegbízás nem összeegyeztethetetlen - olvasható a napilap cikkében.

Belső átalakulás az MSZP-ben

Éppen egy hónapja, hogy a szocialisták kongresszusának Lendvai javaslatot tett arra, hogy a párt országos választási bizottságát egészítsék ki Botka László szegedi polgármesterrel, Ficsor Ádám titokminiszterrel, Molnár Csaba kancelláriaminiszterrel, Burány Sándor budapesti és Boldvai László Nógrád megyei pártelnökkel.

Végül az alapszabályra hivatkozva a küldöttek nem bővítették ki a testületet, erről az országos választmány dönt majd. A pártelnök azon kezdeményezését azonban elfogadták a küldöttek, hogy az ovb ama tagjai, akik napi szervezési feladatokat vállalnak, a költségvetési törvény elfogadása után mondjanak le kormányzati szerepükről, és "menjenek vissza a pártba".

A titokminiszter ennek a jegyében mondott le posztjáról, és ha Szekeres Imre kampányfőnök lesz, ő is megválik tárcájától. A honvédelmi miniszter egyelőre a választást előkészítő szervezőcsoportot vezeti, és állítólag ebben a testületben kapott szerepet Ujhelyi István alelnök, illetve Puch László pártigazgató.

A társadalmi partnerekkel Kiss Péter egyeztet, akinek miniszterként szintén ez a feladata. Állítólag azért, mert ehhez a politikus ért a legjobban, és mert pozíciójával a pártmegbízás nem összeegyeztethetetlen, nem is kell a kormányból feltétlenül távoznia. Értesülésünk szerint Molnár Csaba szintén "testhezálló" feladatot kap az MSZP-től.

Az MSZP november végére, december elejére tervezett kongresszusán nevezi meg miniszterelnök-jelöltjét - közölte Lendvai Ildikó pártelnök kedden. A szocialisták ezen a kongresszuson fogadják majd el programjukat egy politikai, szakmai és társadalmi vitasorozat végén.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×