Infostart.hu
eur:
363.53
usd:
324.8
bux:
144982.69
2026. október 14. szerda Helén

Alkotmányellenesnek tartják a nemdohányzókat védő törvénytervezetet

Alkotmányellenesnek tartja a nemdohányzókat védő törvénytervezetet Mucsi János, a Gödöllői Tüdőgondozó szakorvosa. A javaslat szerint a vendéglátóhelyek közül csak azokban lesz tilos a dohányzás, ahol melegkonyhát üzemeltetnek, ám a tüdőgyógyász úgy véli, az alkalmazottaknak mindenhol megvan a joguk az egészséges munkakörnyezethez. Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szakmai szempontból el tudja fogadni az érveket, ám szerinte figyelembe kell venni azt is, hogy mihez lehet többséget szerezni az Országgyűlésben. Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász azt mondta: valóban sértheti a nem melegkonyhás vendéglátóhelyeken dolgozók jogait a nemdohányzók védelmét célzó törvénymódosítás, de a jog nem alkalmas minden probléma megoldására.

A nemdohányzók védelméről szóló törvénytervezet nem védi a dolgozók jogait, mivel sok munkahelyen, így a vendéglátó-ipari helyeken a pincéreknek, takarítóknak és biztonsági őröknek dohányfüstös környezetben kell a munkájukat végezni - mondta az InfoRádiónak a Gödöllői Tüdőgondozó szakorvosa. Mucsi János szerint ez egészségkárosító hatású, noha az alkotmány kimondja, hogy mindenkinek joga van az egészséges munkakörnyezethez. Emiatt valamennyi munkahelyen be kell tiltani a dohányzást, legyen az étterem, diszkó vagy akár vonat - tette hozzá.

A várhatóan az ősszel az Országgyűlés elé kerülő javaslat szerint a vendéglátóhelyek közül csak azokban lesz tilos a dohányzás, ahol melegkonyhát üzemeltetnek, ám civilek és orvosszervezetek kifogásolják ezt a kitételt. Mucsi János kiemelte: azt szeretnék elérni, minden vendéglátó-ipari helyen legyen betiltva a dohányzás, hogy ne kelljen a cigarettafüstöt szagolni sem a vendégnek, sem az ott dolgozóknak.

A szakorvos emlékeztetett: Olaszországban egy év alatt 11 százalékkal csökkent a szívinfarktusok gyakorisága, miután bevezették a törvényt. Emellett példaként említette egyik betegét, aki nem volt aktív dohányos, de 40 évet dolgozott egy kocsmában, és egy súlyos, krónikus tüdőbetegség alakult ki nála.

Még változhat a törvény

Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szakmai szempontból el tudja fogadni a tüdőgyógyász érveit, de szerint tudomásul kell venni, hogy mihez lehet többséget szerezni a parlamentben, és milyen jogszabály lesz betartható.

Kökény Mihály kiemelte: a nemdohányzókat védő törvénytervezet a melegkonyhát üzemeltető vendéglátóhelyek mellett aluljárókban, játszótereken és a teljes közlekedési szektorban megtiltaná a dohányzást. Az MSZP-s politikus elmondta azt is, a javaslat tárgyalása szeptemberben kezdődik, így módosítani lehet még rajta, és elképzelhető szigorítás, de puhítás is.

A módosítás januártól lép hatályba, de a vendéglátást érintő rendelkezések csak júliustól lesznek hatályosak, hogy időt hagyjanak a felkészülésre - fejtette ki.

Az egészségügyi bizottságának elnöke hangsúlyozta: kevés ország tiltotta meg teljesen a dohányzást a zárt munkahelyeken, Magyarország más államokhoz hasonlóan a fokozatosság elvét követi ebben a kérdésben.

Mire alkalmas a jog?

Az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász szerint valóban sértheti a nem melegkonyhás vendéglátóhelyeken dolgozók jogait a törvénymódosítás. Lövétei István kiemelte ugyanakkor, hogy általában mindenki maga dönt arról, hogy milyen munkahelyen dolgozik, és megfelel-e neki az állás akkor is, ha ott dohányoznak.

Az alkotmányjogász hangsúlyozta: a jog nem alkalmas minden probléma megoldására, és úgy vélte, nem kell mindennel az alkotmányossághoz fordulni, azért mert elégedetlenek vagyunk valamivel.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×