Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Franciák vinnének tíz magyar kastélyt

Veres János pénzügyminiszterként tárgyalt azzal a francia befektető társasággal, amely több állami tulajdonú kastély vagyonkezelői jogát szeretné megszerezni. Az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese azt mondta: soha nem volt szó tulajdonszerzésről, csak a vagyonkezelői jog néhány évtizedre történő átadásáról.

A Heti Válasz csütörtökön megjelent számában azt írta, hogy egy francia befektető társaság szeretné megszerezni tíz állami tulajdonú kastély vagyonkezelői jogát, és így az épületek magánhasznosításának jogát. A lap birtokába került a társaság fejlesztési dokumentuma, "amelynek ütemtervéhez igazodva a kormányzat hozzájárulna tíz állami tulajdonú kastély vagyonkezelő jogának megváltoztatásához, vagyis az épületek magánhasznosításához".

Veres János ennek kapcsán azt mondta: pénzügyminiszterként ő is tárgyalt ezzel a befektetői csoporttal, és örülne annak, ha "ilyen jó nevű, jó referenciákkal rendelkező nemzetközi cég Magyarországon ilyen projekteket megvalósítana".

A Heti Válasz szerint a francia befektető projektcsapatának egyik magyar tagja "az a Gölöncsér József, aki a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok idején a kastélybiznisszel foglalkozó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jogelődjénél, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-nél vállalt igazgatósági tagságot". Gölöncsér Józsefet 2008 októberében - a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium külgazdasági referenseként - ki is tüntette Bajnai Gordon, a tárca korabeli irányítója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×