eur:
394.95
usd:
371.53
bux:
0
2024. április 19. péntek Emma

Ki miatt követte el a "bakit" az Országgyűlés?

Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás kezdeményezője, Seres Mária szerint meg kell tudni, kinek a javaslatára cseréltek fel két kifejezést az erről szóló, múlt hétfőn elfogadott törvényben, ami azt eredményezte, hogy tovább nőtt a képviselők fizetése. Seres Mária erről kedden beszélt, budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén vetődött fel, hogy az eredeti törvényjavaslattól eltérve cseréljenek fel két kifejezést. Ez pedig azt eredményezte, hogy nem az alacsonyabb alapdíj, hanem az alapdíj bizottsági tagságért és frakció-tagságért megnövelt összege, a tiszteletdíj lett az alapja a képviselők pótdíjának. Göndör István (MSZP) előterjesztő a törvény elfogadása után jelezte: ősszel korrigálhatja a jövő január 1-jén életbe lépő jogszabályban a törvényhozás a "bakit".

Seres Mária közölte: a mentelmi bizottság tagjai azt mondják, nem emlékeznek, ki tette a javaslatot, Göndör István pedig azt mondja, ez "lényegtelen". Seres Mária szerint azonban ezt igenis ki kell deríteni, ezért azt kezdeményezi Szili Katalinnál, az Országgyűlés elnökénél, hogy a házelnök engedélyezze a betekintést a mentelmi bizottság zárt ülésének jegyzőkönyvébe.

Mint mondta, "felháborító", ami a mentelmi bizottságban történt, és akik ehhez a változtatáshoz a nevüket, szavazatukat adták a bizottságban, felelősséget kell a vállalniuk a döntésért.

Mint mondta, biztos abban, hogy a népszavazási kezdeményezését aláíró 600 ezer választópolgár nem azt szerette volna, hogy a képviselők többet keressenek, hanem hogy mondjanak le a kiváltságukról.

Seres Mária szerint egyértelmű volt, hogy a pártok azért fogadták el múlt hétfőn a törvényt, hogy elébe menjenek a népszavazási kezdeményezésnek, vagyis hogy az Alkotmánybíróság döntését befolyásolják. Ezért kérték azt is, hogy Sólyom László köztársasági elnök sürgősséggel hirdesse ki a jogszabályt. Az Alkotmánybíróság azonban kedden nem döntött a kérdésben, jövő hétre halasztotta a döntést, amit Seres Mária üdvözölt.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×