eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Korábbi dolgozói lopták a Mátrai Erőmű rézkábeleit

A nyomozás adatai szerint a Mátrai Erőmű többségében korábbi dolgozói loptak el a cég lignitbányájából mintegy 4 és fél millió forint értékű rézkábelt, ugyanakkor az elkövetők egyike ma is a társaság alkalmazottja - tájékoztatta szerdán az MTI-t a rendőrség.

A négy halmajugrai lakost és ludasi társukat előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Soltész Bálint elmondta: a vizsgálat adatai szerint a gyanúsítottak március közepétől június közepéig hét alkalommal loptak el különböző méretű rézkábeleket a cég visontai külszíni fejtésének területéről.

Az eljárás során egy 1,3 millió forint értékű rézkábelt meg is találtak a gyanúsítottaknál. A korábban zsákmányolt vezetékeket a tettesek színesfém-felvásárlóknál értékesítették.

A gyöngyösi rendőrkapitányság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az öt férfi ellen - mondta a referens.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×