Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Az albán kormánypárt bejelentette győzelmét, az ellenzék vitatja azt

Albániában az eddigi kormánykoalíció győzött a múlt vasárnapi parlamenti választásokon - legalábbis ezt jelentette be a koalíciót vezető Albán Demokrata Párt (PDS) szóvivője. Az ellenzék azonban vitatta a közlést és választási csalást emlegetett.

"A Demokrata Párt és a Szövetség a változásért pártkoalíció megnyerte a vasárnapi törvényhozási választásokat, s újabb négy évig irányítja majd az országot" - közölte egy szerdai sajtótájékoztatón a PDS szóvivője, Majlinda Bregu.

Mint mondta, összes számításuk azt mutatja, hogy a koalíciónak 71 mandátuma lesz, ami többséget jelent a 140 tagú parlamentben. Felszólította a választási bizottságokat, hogy fejezzék be a szavazatok megszámlálását, s hirdessék ki a hivatalos eredményt - ami szerinte megerősíti majd, hogy a Demokrata Párt győzött.

A szavazatok 98 százalékának feldolgozásán alapuló, nem hivatalos eredmények azonban azt mutatják, hogy a PDS és a körülötte szerveződött koalíció 70 képviselői hellyel rendelkezik, míg az ellenzéki szocialisták 66-tal. Az Ilir Meta volt miniszterelnök vezette Szocialista Integrációs Mozgalom négy képviselői helyet kapna. A baloldali mozgalom vezetése közölte, hogy készek koalícióra lépni a szocialisták szövetségével.

"A Demokrata Párt megpróbálja manipulálni a szocialisták győzelmét" - közölte az Albán Szocialista Párt szóvivője, aki szerint a PDS-nek nincs meg a kormánytöbbséghez szükséges 71 mandátuma. Mint mondta, már javában gyűjtik az eredmények manipulálására vonatkozó információkat, s nem engedik lezárni a választási folyamatot addig, amíg napvilágra nem kerül az összes csalás és manipuláció. Egyben hozzátette: a szocialisták a szavazatok újbóli összeszámlálását kérik majd azokban a szavazókörökben, ahol szerintük szabálytalanságok történtek.

A választást egyfajta próbatételnek tekintette a Nyugat, amelyen le lehet mérni az albán demokrácia érettségét. A nemzetközi megfigyelők eddig egyszer sem tartották elfogadhatónak a kommunista rezsim bukása óta tartott szavazások lebonyolítását. Most is kemény bírálatot fogalmaztak meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői és ennek nyomán az Európai Bizottság is.

Honlapján publikált közleményében az EBESZ rámutatott, hogy bár tapasztaltak bizonyos előrelépést, továbbra is akadtak szabálytalanságok. Kifogásolták például, hogy nem biztosították a titkosságot, sok helyen most is együtt szavaztak a családtagok. Olli Rehn, az EU bővítési biztosa további intézkedéseket szorgalmazott annak érdekében, hogy a következő választás összhangban álljon a nemzetközi normákkal, és az albán választók megbízzanak az eredmények hitelességében.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×