Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nyáron is leáll a Zalakerámia

A tavaszi, másfél hónapos leállás után nyáron ismét szünetelteti a termelést a Zalakerámia Zrt. - tájékoztatta az MTI-t a cég elnök-vezérigazgatója.

Márton Péter elmondta: nem számít rendkívüli eseménynek a nyári leállás, mert a piaci körülményektől függetlenül a karbantartás és a szabadságolás miatt minden évben szüneteltetik legalább két hétig a termelést. Arról még nincs döntés, hogy idén mennyi ideig tart a leállás - tette hozzá.

A társaság vezetője közölte: a tavasszal újraszámolt, csökkentett értékesítési tervek alapján idén mintegy 8 millió négyzetméternyi burkolóanyag eladására számítanak. Ez nagyjából negyedével kevesebb a tavalyi forgalomnál.

Az új tervekhez képest a cég valamivel jobb helyzetben van, növelte ugyanis piaci részesedését, de ez nem jelenti a piac javulását is. Kevesebb a vásárló, de többen választják a Zalakerámia termékeit - fogalmazott Márton Péter.

A romhányi és a tófeji üzemekben, valamint a cég budapesti központjában összesen mintegy 630 alkalmazottat foglalkoztat a részvénytársaság.

A cég a Zala megyei Tófejen március közepétől április végéig szüneteltette a termelést.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×