Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327.05
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Az MSZP nyílt szavazást akar a főbíró-jelöltről

Továbbra is nyílt szavazást szorgalmaz Baka András főbírójelöltről az MSZP - mondta Tukacs István szocialista képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A szocialista párt továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az Országgyűlés gombnyomással, nyíltan szavazzon a főbírójelöltről - közölte a politikus. Tukacs István ezt azzal indokolta, hogy így nem állhat elő "az a hazug helyzet", amelyet szerinte a Fidesz teremtett.

Az Országgyűlés hétfőn nem választotta meg a Baka Andrást, a köztársasági elnök jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A titkos szavazás előtt az MSZP és a Fidesz is támogatásáról biztosította a jelöltet, majd a sikertelen voksolás után egymást vádolták meg Baka András elutasításával. Sólyom László kedden ismét Baka Andrást jelölte a posztra.

Az MSZP igennel fog szavazni - jelentette ki Tukacs István.

A kormánypárti képviselő emlékeztetett arra: az MSZP frakciója a sikertelen főbíró-választás után levélben kérte az államfőtől, hogy jelölje újra Baka Andrást. Mint mondta, a szocialista párt továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az Országgyűlés a házszabálytól való eltéréssel, gombnyomással, nyíltan szavazzon a főbírójelölt személyéről.

Hangsúlyozta: volt már olyan eset, hogy az Országgyűlés eltért a házszabálytól, ezért pártja nem tartja aggályosnak ezen indítványt.

Tukacs István szerint a Fidesz "bujkál" azzal az álláspontjával, hogy nem támogatja a nyílt szavazást a főbírójelöltről.

Kijelentette: "a Fidesz spekulációinak a tárgya a 2010 utáni választás, és az, hogy hogyan lehet a főbíróválasztást áttolni arra az időszakra, amelyben ők úgy remélik, hogy olyan többséggel fognak rendelkezni, hogy szájuk íze szerinti főbírót választhatnak".

Ez az a spekuláció, amely a hatalmi ágak függetlenségét veszélyezteti - jelentette ki a szocialista politikus.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×