Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Miért nincsen Budapesten kínai negyed?

A nagyvárosok fejlesztése komoly szakmai munkát és összefogást igényel, így Budapest fejlődéséhez is nélkülözhetetlen a kerületek együttműködése - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lukovich Tamás. Az urbanisztikai szakértő arról is beszélt: Budapesten meg lenne a lehetőség arra, hogy a különböző etnikumok saját negyedeket hozzanak létre, megőrizve kultúrájukat, ám ez a jelenlegi társadalmi helyzetben nehezen elképzelhető.

A nagyvárosok fejlesztése komoly tudomány, szakmai tevékenység, amely szilárd alapokon nyugvó elemzést, kutatást, jól kidolgozott folyamatokat, kifinomult szabályozókat igényel - mondta Lukovich Tamás urbanisztikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakember hangsúlyozta: nem szégyen, sőt, kötelező a legjobb gyakorlatokból tanulni.

Jó példaként említette, hogy Kanadában minden önkormányzatnál dolgozik olyan tisztviselő, aki havonta legalább egyszer felhívja a helyi vállalkozókat, és megkérdezi, miben lehetne a segítségükre. Ezt a gyakorlatot, az effajta együttműködést Magyarországon is alkalmazni kellene - javasolta Lukovich Tamás.

Az urbanisztikai szakértő szerint örömteli, hogy az Economist Intelligence Unit felmérése szerint a kelet-európai nagyvárosok közül Budapest a legélhetőbb - a 140-es listán az 55. helyre került -, megjegyezte azonban, hogy az ilyen kutatásokban sok a szubjektum. Az egyes városok helyezései általában évről évre változnak attól függően, hogy az adott esztendőben hogyan súlyozták az értékelési szempontokat - fűzte hozzá.

Miért nincs itt China Town?

Számos nyugat-európai és tengerentúli nagyvárosban az idők során kialakultak a különféle etnikumok saját városrészei, Budapesten azonban nem jött létre ilyen, annak ellenére sem, hogy az elmúlt évtizedekben sok kínai, vietnami érkezett a fővárosba.

Nem minden náció tagjai élnek jellemzően együtt, ám például a görög, az olasz vagy a libanoni családok egymáshoz közel szeretnek letelepedni - magyarázta Lukovich Tamás, hozzátéve: a Sydney-ben szerzett tapasztalatai szerint a magyarok a tengerentúlon is megosztottak, nincs magyar negyed, de még csak nem is ugyanabba a klubba járnak.

Minden tisztességes, versenyképes nagyvárosban van kínai negyed - mondta az urbanisztikai szakértő, majd bevallotta: nem talált magyarázatot arra, Budapesten vajon miért nem alakult ki ilyen városrész. Nagy lehetőséget hagytunk ki, hiszen San Franciscótól Sydney-ig nagy attrakció a China Town, és ezt ki is használják a városfejlesztők - tette hozzá.

A zsidónegyed értékei részben még megvannak, sok mindent meg lehetne még menteni - vélekedett Lukovich Tamás, aki szerint javítaná az ott lakók életszínvonalát, ha a fővárosban kulturális értelemben véve etnikai alapú negyedek - például egy Gypsy Town - jönnének létre.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×