Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Előre hozott választást követeltek civil szervezetek

Azonnali előre hozott választást követeltek a Civil Összefogás Fórum által a Hősök terére meghirdetett demonstráció szónokai vasárnap délután Budapesten.

 Csizmadia László, a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület elnöke mintegy 1500 ember előtt azt mondta: ha azonnali hatállyal nem oszlatják fel a parlamentet és nem írják ki az előre hozott választásokat, akkor országos sztrájkot és polgári engedetlenséget hirdetnek.

Az elnök szerint egy lehetőleg kétharmados többséggel rendelkező, jobboldali szövetség hatalomra jutása a kívánatos - ehhez még annyit tett hozzá, hogy csak olyan pártprogramra szabad szavazni, amely a civilek követeléseit komolyan veszi és meg is valósítja.

Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője úgy fogalmazott: a megjelenő radikális erők inkább az MSZP-től, mint a Fidesz-KDNP-től hódítottak el szavazatokat az európai parlamenti választásokon, míg az SZDSZ 2 százalékos eredményével "a Munkáspárt riválisává" süllyedt.

Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője arról beszélt, hogy június 19-ét, amikor 1991-ben az utolsó szovjet katona elhagyta Magyarországot, nemzeti ünneppé, Magyarország függetlenségi napjává kell nyilvánítani, ezt a következő, nemzeti kormánynak kell megvalósítania. A tömeg erre hosszasan skandálta, "elvtársak, vége!"

A Civil Összefogás Fórum Utolsó figyelmeztetés címmel meghirdetett demonstrációja a Hősök terén kezdődött, majd a résztvevők az Andrássy út - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca érintésével átvonulnak a Kossuth térre. A demonstrálók jobbikos, nemzeti színű és árpádsávos zászlókat lobogtatnak, a tömegben a Gój és a Nemzeti motorosok is jelen vannak.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×