Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Újraválasztották Orbán Viktort és a négy alelnököt is

Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort a párt XXIII. tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

Ugyancsak újraválasztották a Fidesz négy jelenlegi alelnökét, Pokorni Zoltánt, Varga Mihályt, Kósa Lajost és Pelczné Gáll Ildikót.

A Fidesz elnöke 1216 érvényes szavazatból 1211 igen szavazatot kapott. Orbán Viktornak nem volt kihívója a pártelnöki poszton, ahogy a négy alelnök esetén sem volt többes jelölés. A Fidesz vezetőjét és az alelnököket újabb két évre választották meg.

Az alelnökökre szintén 1216 érvényes szavazat érkezett, ebből Varga Mihályra 1206-an, Kósa Lajosra 1197-en, Pokorni Zoltánra 1173-an, Pelczné Gáll Ildikóra pedig 1139-en szavaztak igennel.

Orbán Viktornak nem volt kihívója a pártelnöki poszton, ahogy a négy alelnök esetén sem volt többes jelölés. A Fidesz vezetőjét és az alelnököket újabb két évre választották meg.

Orbán Viktor 2003 óta pártelnök, ezt megelőzően 1993 és 2000 között is ő volt a Fidesz első embere.

A küldötteknek a kongresszus kezdetén a szavazólap mellett kiosztották az Orbán Viktor által jegyzett Fundamentumok című dokumentumot, amelyben a Fidesz vezetője pártelnöki programját fogalmazza meg. Ebben többek között azt írta, hogy a Fidesz a szabad magyarok pártja, stratégiai kapcsolatban él a KDNP-vel, és önálló kormányzást céloz meg, ezután sem köt koalíciót a "kommunista diktatúra utódpártjával", az MSZP-vel és a "szélsőségekbe hajló jobboldali pártokkal".

Orbán Viktor azt is írja, hogy a Fidesz a Kárpát-medencei magyarok határokon átívelő újraegyesítésének pártja, valamint jobboldali modern európai néppárt, amely képes a jelenlegi válsághelyzetből kivezetni Magyarországot. Orbán Viktor hozzáteszi: a Fidesz a törvényes rend pártja, amely védelmet nyújt a törvénytisztelőknek, és követeli a bűnözők gyors és kemény büntetését.

Az alelnököket is többedszerre választották újra. Az alelnökök számát a Fidesz 2005-ös tisztújító kongresszusán növelték 2-ről 4-re, akkor Pokorni Zoltán és Schmitt Pál mellett Pelczné Gáll Ildikó és Varga Mihály lett a két új alelnök.

A 2007-es tisztújító kongresszuson Schmitt Pál visszalépett a jelöltségtől, mert elvállalta, hogy vezeti a 2009-es EP-választási kampányt, helyébe Kósa Lajos, Debrecen polgármestere lépett, továbbra is ott maradt viszont az alelnöki poszton Pokorni Zoltán, Pelczné Gáll Ildikó és Varga Mihály.

Az eredményhirdetés után Orbán Viktor megkezdte kongresszusi beszédét. Az újraválasztott elnököt a küldöttek nagy tapssal, felállva fogadták.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Sötét titkok a múzeumokban: évtizedek óta őrzött náci műkincsek nyomába erednek Európában

Negyedszázaddal követve más nagy európai országokat, Olaszország is napirendre tűzte a nácik által elrabolt műkincsek visszaszolgáltatásával foglalkozó testület felállítását. A napokban a kormányfő, Giorgia Meloni pártjának egyik képviselője a törvényhozás elé terjesztette az erről szóló jogszabálytervezetet, amelyet a miniszterelnök „civilizációs tettként” értékelt. Svájc is lépéseket tett e téren, az alpesi országban most kezdte el működését a restitúciós bizottság, irányítója Simonetta Sommaruga volt államfő, aki elismerte: országában „néha több idő kell a dolgokhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt semmi”.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×