Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Wéber Attila: Egy év alatt nem lehet helyrehozni a szocialista pártot

Wéber Attila szociológus szerint az MSZP-nek újra kell definiálnia magát, különben a következő országgyűlési választásokra egy széteső párt képét fogja nyújtani.

Egy év alatt nem lehet a feje tetejéről a talpára állítani a szocialista pártot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila szociológus.

Ezt az identitással kapcsolatos, hihetetlenül összetett, mindenféle elemzésen alapuló munkát, ami a Fidesz esetében is igénybe vett egy évtizedet, a szocialista párt nem fogja tudni riválisánál rövidebb idő alatt elvégezni, főleg nem egy vagy fél év alatt - mutatott rá a stúdió vendége.

A következő ciklus - ellenzékben - ezzel fog telni a szocialisták számára, de hogy irányt kell mutatni, meg kell kezdeni ezt a folyamatot már most, ebben biztos Wéber Attila. Ha ugyanis nem tesz ilyen irányú lépéseket a szocialisták vezetése, akkor 2010-ben egy széteső párt képét fogja nyújtani az MSZP.

Wéber Attila ugyanakkor nem hiszi, hogy 2010-ig kettéválna vagy darabokra hullana a szocialista párt, bár - jegyezte meg - nem lehet kizárni ezt a verziót.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×