Infostart.hu
eur:
365.93
usd:
313.07
bux:
133959.09
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

Csökkentené a Fidesz az állami cégek vezetőinek fizetését

Csökkentené a Fidesz az állami cégek vezetőinek fizetését. A juttatások mértékénél Balsai István, a párt országgyűlési képviselője szerint a cégek teljesítményét is figyelembe kellene venni.

Balsai István, az ellenzéki párt parlamenti képviselője az InfoRádióban elmondta: határozati javaslatukkal azt szeretnék elérni, hogy a kormány - a részvényesi jogok gyakorlójaként - haladéktalanul mérsékelje a kizárólagos állami tulajdonú vagy többségi állami részesedésű cégek vezető tisztségviselőinek juttatásait.

Balsai István a több sajtóorgánum által indított, több hónapos pereskedés után a közelmúltban nyilvánosságra került adatokra hivatkozva azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az állami cégek vezetői évi több tízmillió forintos fizetést kapjanak.

Ezzel összefüggésben azt is közölte: vizsgálatot sürgetnek annak kiderítésére is hogy az állami vállalatok miért titkolták vezetőik fizetését, és ha ez jogsértésnek minősül, akkor meg kell találni a személyi felelősöket.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Mérsékelt hangulatromlás látszik a világ tőzsdéin az elmúlt órákban. Szerdán a negatív tartományban zártak az amerikai részvényindexek, és csütörtökön az ázsiai piacok is lejtmenetbe kapcsoltak. A befektetők egyrészt az újra meredeken megugró olajár miatt aggódnak, de az elmúlt órákban közzétett vállalati gyorsjelentések is csak vegyes képet mutatnak. Közben pedig az amerikai jegybank is óvatos kijelentéseket tett az előttünk álló időszakkal kapcsolatban. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×