Infostart.hu
eur:
362.64
usd:
322.41
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Cigányvezetők szerint gyilkosság történt a tűzesetnél

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és Mohácsi Viktória SZDSZ-es európai parlamenti képviselő a helyszínen szerzett rendőrségi információkra alapozva azt közölte az MTI-vel, hogy agyonlőtték azt a kisfiút és édesapját, akinek holttestét egy tatárszentgyörgyi lakástűz során találták meg hétfőre virradóra. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozik.

Kolompár Orbán OCÖ-elnök, aki megjelent a Pest megyei településen, azt mondta: Molotov-koktéllal gyújtották fel a családi házat, és egy kisfiút, valamint édesapját sörétes fegyverrel agyonlőtték.

Nem hajlandó a rendőrség elismerni, hogy gyilkosság történt, ezért hívott a család a helyszínre - mondta telefonon Mohácsi Viktória az MTI-nek. Szemtanúk beszámolója szerint az ötéves kisfiút és 27 éves édesapját akkor érte a halálos lövés, amikor menekültek az égő házból - tette hozzá.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az információt nem erősítette meg az MTI-nek, mint közölte, a halál pontos okát a boncolást követően állapítják meg.

Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK sajtóreferense korábban az MTI-nek azt mondta: az éjszakai tatárszentgyörgyi tűzeset helyszíni szemléje során valóban találtak a ház udvarán lőszerhüvelyeket, ám egyelőre nem tudni biztosan, hogy azok összefüggésbe hozhatók-e a tűzzel.

Az elsődleges szakvélemények alapján elektromos zárlat okozta a tatárszentgyörgyi lakástüzet, ám a helyszíni szemle még tart, így a két halálos áldozatot követelő tűz keletkezésének pontos okairól és körülményeiről csak a szemle végeztével tud biztosat mondani a rendőrség - tette hozzá.

Éjjel tűz ütött ki egy tatárszentgyörgyi családi házban, az apát és 5 éves fiát már csak holtan tudták kihozni a tűzoltók. Az édesanya, illetve 3 és 6 éves gyermeke súlyos sérüléseket szenvedett.

Az MTI helyszíni értesülései szerint az elhunyt férfi édesapja, Csorba Csaba, illetve a társaságában a háznál tartózkodó több helybéli lakos az udvaron a hóban töltényhüvelyeket és vérnyomokat, a ház bejáratánál összetört üvegpalackot, benn pedig sörétet talált.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×