Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
323.22
bux:
147458.78
2026. november 5. csütörtök Imre

Kábítószer-terjesztőket fogtak el Nyíregyházán

Kábítószer-terjesztőket fogtak el a rendőrök Nyíregyházán, a három, 20-25 év közötti helyi lakost őrizetbe vették - közölte Gere Zoltán ezredes, a város rendőrkapitánya.

Ferenc Róbert őrnagy, a kapitányság közbiztonsági osztályának vezetője elmondta: lakossági információk alapján jutottak a drogkereskedők nyomára, figyelni kezdték őket, majd éjjel értékesítés közben tetten érték a fiatalokat.

Az egyik gyanúsított gépkocsival közlekedett, szervezetében a gyorsteszt kábítószer jelenlétét mutatta ki, így jogosítványát bevonták, és eljárást indítottak ellene. A csoport tagjainál tartott házkutatás során a drogkereső kutya összesen 60 gramm kábítószert talált.

Az ügyben négy drogfogyasztó is a nyomozók látókörébe került, kihallgatásuk már meg is történt. A rendőrség kezdeményezi majd a drogkereskedők letartóztatásba helyezését a bíróságon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×