Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Szakmunkás-tanulói ösztöndíjat vezetne be az MSZP

Szakmunkás-tanulói ösztöndíjat vezetne be az MSZP. Filló Pál, a párt országgyűlési képviselője közölte: a tervek szerint havi 20-30 ezer forinttal támogatnák a szakmunkás-képzést Magyarországon.

A szocialisták emellett tanfolyamokkal, átképzésekkel javítanák a foglalkoztatási mutatókat - közölte a poltikus,

A kormánypárti képviselő hangsúlyozta: a legnagyobb problémát az álláskeresok mintegy felét kitevő, nyolc általánost vagy még annyit sem végzett emberek jelentik; számuk ma eléri a 235 ezret.

A fideszes Bernáth Ildikó minderre úgy reagált: bárcsak munkahelyekből lenne annyi, mint ahány ígéret ezzel kapcsolatban elhangzott. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a szocialisták kétszer ígértek már 400 ezer új munkahelyet, ehhez képest a regisztrált munkanélküliek száma haladja meg a 400 ezer főt.

Több milliárd forint folyt el az adófizetők pénzéből különböző olyan programokra, amelyek gyakorlati eredménye elenyésző - tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő úgy látja, a kialakult helyzetért egyértelműen Gyurcsány Ferenc a hibás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

videók
Szaúd-Arábia is beszáll az elektromos autók gyártásába

Szaúd-Arábia manapság az olajexportot fékező geopolitikai csatározások miatt kerül a hírekbe. A sivatagi királyság azonban éppenséggel más ágazatokat szeretne felfuttatni. Ennek keretében mutatták be a két első, szaúdi elektromos autót.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×