Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Csak kevés magyar élelmiszer veszélyes

Az egészségre veszélyes magyarországi termékek miatt hetvenkétszer kellett riasztani tavaly az Európai Unió országainak hatóságait - derült ki a közösség élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó, úgynevezett Gyors Veszélyjelző Rendszerének összesítéséből.

A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal főigazgatója az InfoRádiónak elmondta: az unió veszélyjelző rendszere arra szolgál, hogy az összes érintett élelmiszer- és takarmányellenőrző hatóság által felderített esetekről minden tagország értesüljön.

Szeitzné Szabó Mária hozzátette: a jelentésekben közlik azokat az eseményeket, amelyek kapcsán azonnali beavatkozás szükséges, és a termék még a piacon van, illetve közlik azokat az eseteket is, ahol a termék árusítását már blokkolták, de szeretnék, ha erről mindenki értesülne.

Tavaly összesen 7354 ügyirat került a Gyors Veszélyjelző Rendszerbe - ez az előző évhez képest 7,5 százalékos emelkedést jelent.

A sok ezer európai eset között viszonylag kevés volt a magyar: 15 érintett konkrét hazai terméket, 72 ügy pedig magyar vonatkozású volt.

A legjelentősebb magyar vonatkozású ügy az volt, amikor dioxinnal szennyezett guargumit fedeztek fel egyes élelmiszerekben. Az élelmiszerbiztonsági hivatal főigazgatója azonban hangsúlyozta: az egész európai rendszerben ez kiemelkedő jelentőségű eset volt, amely kapcsán közel 150 kivizsgálásról értesítették egymást az európai hatóságok.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×