Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Miért csúszik két éve az elektronikus TAJ-kártya?

Néhány napon belül kiderül, mikor és milyen körülmények között vezetik be Magyarországon az elektronikus TAJ-kártyát - értesült az InfoRádió. Székely Tamás egészségügyi miniszter és Baja Ferenc informatikai kormánybiztos hamarosan ugyanis megállapodik a részletekről. A tervekről nem nyilatkoztak.

Hamarosan többet tudhat a nyilvánosság az elektronikus TAJ-kártya magyarországi terjesztéséről. Az InfoRádió információi szerint Székely Tamás egészségügyi miniszter és Baja Ferenc informatikai kormánybiztos néhány nap múlva elmondja a részleteket.

Akkor talán kiderül az is, hogy miért nem kezdődhetett meg a bevezetés két éve, amikor is megtörtént a szükséges tapasztalatok összegzése, a kártyatesztelés, elkészültek a háttértanulmányok, és megvolt a kivitelezés részletes költségvetése.

Major Zoltán, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábbi főigazgatója tavaly májusban még optimistán nyilatkozott: Azt mondta, hogy az előkészületekkel elég jól állnak, így az elektronikus TAJ-kártyát 2008-ban be tudják vezetni.

De nem így lett. Az elektronikus TAJ-kártya bevezetése akkor is, és azóta is folyamatosan csúszik.

A 2006 tavaszán elkészült tervek szerint uniós támogatással 20-25 milliárd forintba került volna a rendszer kiépítése. Ez tartalmazta a kártyák gyártásának, a kihelyezett termináloknak, valamint a központi kiszolgáló rendszernek a költségeit. Úgy tudjuk, hogy két év alatt történt volna meg a kártyák terjesztése.

Sok mindenre lesz jó

Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter az európai iránymutatók hiányával magyarázta szintén tavaly májusban a késlekedést. Az Európai Unió az egységes egészségbiztosítási kártyát azért akarja bevezetni a tagállamokban, hogy megbízhatóbb legyen a betegek azonosítása.

A magyar tervek szerinti egészségbiztosítási chip kártya nemcsak egészségügyi, hanem szociális jogosultságot is igazol. Egyesíti a TAJ-kártya, az európai egészségbiztosítási kártya, a nyugdíjas igazolvány és a közgyógy-igazolvány funkcióit is, egyúttal belépőt jelent majd a kormányzati portál ügyfélkapujához.

Az InfoRádió által megkérdezett, neve elhallgatását kérő szakértő szerint a kártyát azért nem vezették be eddig, mert a megvalósításban illetékes informatikusok olykor túlbonyolítják a rendszert, és gond az is, hogy a tárcák között nincs egyetértés a kártya funkcióiról. Példaként említette, hogy míg az egyik minisztérium a chip kártya egészségügyi szempontjait, a másik a személyazonossági követelményeket, a harmadik a közlekedéshez kapcsolódó adatok megjelenítését helyezi előtérbe.

Ötletből pedig hiába van sok, az unió csak egy egységes kártyarendszer bevezetését támogatja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagy Attila, az NVI elnöke a választási tudnivalókról, a szavazatszámlásról és az eredmények közléséről

Nagy Attila, az NVI elnöke a választási tudnivalókról, a szavazatszámlásról és az eredmények közléséről

Először az egyéni, utána a listás, majd a nemzetiségi szavazólapokat fogják megszámolni – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Nagy Attila a vasárnapi választás szabályairól, eljárási rendjéről és az eredményközlés módjáról is tájékoztatást adott. Minden választási tudnivaló egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Berobbant az oroszok tavaszi hadjárata, nyomás alatt a donyecki front - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Berobbant az oroszok tavaszi hadjárata, nyomás alatt a donyecki front - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Ukrán források szerint lendületet kapott az oroszok tavaszi offenzívája: Putyin katonái Pokrovszk, Kosztyantynivka és Liman térségében támadnak nagy erőkkel. A cél Kijev szerint Kramatorszk és Szlovjanszk elfoglalása, bekerítése. Az éjjel Szumi és Odessza is orosz dróntámadás alá került, a kár súlyos. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég arról beszélt: idén nyárra, kora őszre várja a háború lezárását, addig az oroszok próbálnak minél nagyobb területet elfoglalni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×