Infostart.hu
eur:
365.42
usd:
321.25
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Az ásatás helyszíne is bejárható Szegeden

Az országban először Szegeden járhatják be egy ásatás helyszínét az érdeklődők. A megyeszékhely Móra Ferenc Múzeumának munkatársai egy középkori vártemplom maradványait tárják fel, eddig ötszáz sírt és több száz gótikus faragványt találtak - mondta az InfoRádiónak a mától szakértő idegenvezetővel megtekinthető ásatás egyik vezetője.

A régészek a Szegeden egykor álló vár templomát tárják fel, amely a XIV. század végén épült Károly Róbert uralkodása alatt, és egészen a török korig, az 1540-es évekig használták misézésre és temetkezőhelyként is - mondta az InfoRádiónak Fogas Ottó.

A szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársa hozzátette: a templom a török hódoltság után egészen a XVIII. század elejéig használatban maradt, ekkor lebontották, néhány évtizeddel később a vár egyik falát - a Mária Terézia-kaput - építették rá a romokra.

Egy új kezdeményezés nyomán a régészeti feltárás számára is látható lesz, az érdeklődők így nemcsak a múzeumban elhelyezett leleteket, hanem a feltárás folyamatát is - közölte a régész.

A területen - mivel temetkezési helyként is szolgált - emberi maradványok is láthatók, jelenleg már harminc-negyven, családi kriptákba temetkezett egykori szegedi polgárok csontvázát nézhetik meg a látogatók - fűzte hozzá Fogas Ottó.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×