Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
330.54
bux:
117075.5
2026. január 12. hétfő Ernő

Bekeményít a kormány: itt a nulla tolerancia - a nap legfontosabb hírei

Minden olyan veszteséges céget megvizsgál az adóhivatal jövőre, amely az elmúlt időszakban nem fizette meg a minimális adóalap utáni 2 százalékos adóterhet - közölte a pénzügyminiszter. Veres János az InfoRádióban elmondta: több mint 1000 fővel emelik az APEH dolgozóinak létszámát, ami több tízezer minimumadó-alap vizsgálatot tesz majd lehetővé 2008-ban.

A pénzügyi tárca vezetője a kormányszóvivői tájékoztató után szólt arról is, hogy augusztus 1-jétől maximális bírságra számíthatnak a számla, illetve nyugtaadást elmulasztó vállalkozók és cégek. Hozzátette: ebben az évben a fokozott ellenőrzések nyomán 50 milliárd forint többletbevétellel számol a tárca; a pénzt várhatóan a járulékterhek csökkentésére fordítják. Közben Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője úgy nyilatkozott: a feketegazdaság visszaszorítása érdekében valódi intézkedésekre lenne szükség.

Hatékonynak tartja a kormányt a Moody's

Hatékonynak tartja a kormány eddigi költségvetési intézkedéseit a Moody's. A hitelminősítő intézet a Magyarországról szóló éves jelentésében úgy fogalmaz: a kormány szigorító csomagjának eddig nem volt negatív makrogazdasági hatása.

A Jonathan Schiffer alelnök által jegyzett értékelés szerint a magyarországi adóemelésekkel és az ártámogatások csökkentésével a költségvetést a helyes mederbe lehetett terelni, ugyanakkor a gazdasági növekedésnek és az exportnak az üteme meglepetésre gyors maradt.

A hitelminősítő intézet ezzel együtt hangsúlyozza, hogy az államháztartás eladósodása magas szintű maradt; az adósság sokkal nagyobb, mint a többi kelet-európai országban.

Gyurcsány szerint sikeres a magyar külpolitika


A miniszterelnök szerint sikeres volt a magyar külpolitika az elmúlt egy évben. Gyurcsány Ferenc Budapesten, a külképviselet-vezetői értekezlet első napján tartott beszédében azt mondta: a nemzetközi politikában egyre nagyobbak a kihívások. A kormányfő ide sorolta a többi között a nemzetközi terrorizmust.

Göncz Kinga külügyminiszter a konferencián arról beszélt, hogy várhatóan 2008 után is marad a magyar tartományi újjáépítési csoport Afganisztánban. Úgy vélte: ahhoz, hogy az elkezdett programokat be lehessen fejezni az ázsiai országban, meg kell hosszabbítani a magyar jelenlétet Baglán tartományban.

Közben Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője úgy vélte: az elmúlt évben sikertelen volt az ország külpolitikája, mert Magyarország nem kiszámítható partnerként jelent meg más országok, nemzetközi szervezetek előtt.Nincs megállapodás a gazdákkal

Egyelőre nem történt előrelépés a méltányosabb fagykárenyhítést követelő gazdák és az agrártárca képviselői között zajló szakértői egyeztetéseken. Budai Gyula, a szabolcsi demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének igazgatója az InfoRádióban elmondta: az álláspontok között még nagyobb a különbség, mint pénteken, amikor Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter látogatást tett a tüntetőknél.

A termelők a többi között a kárenyhítési alap 25 milliárd forintos feltöltését várják, továbbá 25 százalékos termelési költségelőleg azonnali kifizetését tartják indokoltnak.

Közben az állattenyésztők érdekképviseletei megállapodtak Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel a kedvezményes hitelfelvételről. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke az InfoRádióban emlékeztetett arra: a magas takarmányárak miatt válságba került az ágazat, ezért a hús akár harminc százalékkal is drágulhat a következő hetekben.

Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke az InfoRádióban arról számolt be, hogy pártja a gabonatermelők területalapú támogatásainak kifizetésével, valamint az Európai Uniónak korábban felajánlott takarmánygabona-készletek visszatartásával akadályozná meg az élelmiszerdrágulást.

Büntetőeljárás a rali-versenyen történt baleset miatt

Gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés gyanújával büntetőeljárást indított a rendőrség a hétvégi karcagi Ralisprint versenyen történt baleset miatt, amelyben hét ember, köztük három gyermek sérült meg.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei város rendőrkapitánya elmondta: a versenyző megsértette a szabályt, amikor autójával visszafordult a pályán, majd az egyik forgás után a közönség közé rohant. Csík Róbert hozzátette: a szakértők a gépkocsit is megvizsgálják, mert elképzelhető, hogy a jármű műszaki hiba miatt vált irányíthatatlanná.

Tovább tárgyalnak Tőkésék

Megállapodás nélkül ért véget Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének tárgyalása, de az egyeztetést folytatják. Az RMDSZ és a Tőkés Lászlót független európai parlamenti képviselőjelöltként támogató hat erdélyi magyar civil szervezet küldöttségeinek találkozója után bejelentették: közös munkacsoportot hoznak létre, amely megpróbálja augusztus 24-ig egyeztetni a két fél javaslatait.

Meghalt Ingmar Bergman


Svédországban 89 éves korában meghalt Ingmar Bergman. A művész, aki színházi és operarendezőként is világhírű volt, már 1945-től készített filmeket, de csak 1956-ban, A hetedik pecsét című alkotásával vált nemzetközileg ismertté.

Olyan műveket hagyott maga után, mint A nap vége, a Tükör által homályosan, az Úrvacsora, A csend, a Farkasok órája, a Szégyen, vagy az eredetileg tv-sorozatnak készült Jelenetek egy házasságból.

Élete utolsó két évtizedére Ingmar Bergman visszavonult a filmezéstől, csak 2003-ban tért vissza egy tv-film erejéig.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×