eur:
388.96
usd:
361.91
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Fidesz: Kérjenek bocsánatot a kormánypártok!

Bocsánatkérésre szólítja fel a Fidesz az MSZP-t és az SZDSZ-t, amiért törvénysértéssel vádolták meg az ellenzéki párt politikusait a népszavazás ügyében. Nyakó István az MSZP szóvivője szerint a Fidesznek Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal van vitája.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója az InfoRádióban elmondta: nem történt jogsértés, mert a népszavazási kezdeményezés közérdekű és nyilvános, a dokumentumban szereplő magánszemély adatait pedig eltakarták a beadványt ismertető tájékoztatón.

Az ellenzéki párt frakcióigazgatója szerint az e-mail perdöntő bizonyíték a Fidesz népszavazásairól szóló eljárásban, mert azon szerepel az érkezési időpont, ami alátámasztja, hogy párt beadványa előbb érkezett.

Korábban Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese levélben fordult az adatvédelmi biztoshoz, mert szerinte a Fidesz vezetői kiszolgáltatták Kálmán László adatait az ellenzéki pártnak, majd a médiának.

A Fidesz és Kálmán László nyelvész által szinte egy időben benyújtott, összesen 6 kérdés mellett másik 5, magánszemélyek által benyújtott kérdést bírál el az Országos Választási Bizottság szerdai ülésén.

Hanganyag: Rezsek Gyõzõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×